Sosem hagyta, hogy a látássérültség legyen az a meghatározó elem, amellyel az emberek azonosítják – mesélte a Bihari Naplónak a fiatal bihardiószegi nő, aki jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem végzős magánének szakos hallgatója. Mindemellett részt vesz az ELTE mesterképzésében – kutatási területe a zenepedagógia –, tagja a Szent László Énekkarnak, és segít a Nagyváradi Kórusok Éjszakájának szervezésében. Töretlen motivációjának kétszeresen hátrányos helyzete sem szab gátat, látássérült volta mellett ugyanis büszkén vállalja roma származását is.
Fotó: Varga Noémi személyes archívuma
Már világra érkezése sem volt szokványos: egy ikerpár tagjaként látta meg a napvilágot, azonban csak a szülésnél szereztek tudomást róla. Bár édesanyjuknak az anyai ösztön azt súgta, két gyereket hordoz a szíve alatt, az ultrahangos vizsgálatokon a testvére teljesen eltakarta. Kis súllyal született, emiatt inkubátorba helyezték. Öt hónapos volt, amikor kiderült a szembetegsége. Veleszületett zöldhályogot állapítottak meg nála, vagyis a szemében termelődő csarnokvíz rányomódik a látóidegekre, és fokozatosan megöli azokat. Általában időseknél fordul elő, nagyon ritkán jelenik meg gyerekkorban, gyógyítani pedig nem lehet, csak lassítani a betegség előrehaladását. Noémi 17 éves korában vesztette el teljesen a látását.
Így jutottak el a Semmelweis egyetemi kórházba, ahol megismerkedtek dr. Gombos Katalinnal, azzal az orvosnővel, aki 22 éves koráig kezelte – mesélte Varga Magdolna Noémi. Gyógyszeres kezeléssel és műtétekkel sikerült lassítani a betegség lefolyását. A 2020-as koronavírus-járvány ideje alatt azonban csak a sürgős és életveszélyes eseteket fogadták, szembetegsége pedig nem bizonyult sürgős kezelésnek – emiatt ettől az időszaktól teljesen elvesztette a látását.
Betegsége sosem akadályozta meg abban, hogy teljes életet éljen: ugyanolyan volt, mint bármely más, izgő-mozgó gyerek. Amíg viszonylag jól látott, nagyon szeretett rajzolni. Az általános iskolát követően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium teológia szakára felvételizett. Elmondása szerint a váradi középiskola fontos állomása volt az életének: gyerekkora óta szeretett énekelni, a teológia szakon pedig sok zeneórájuk volt, éppen ezért felvételizett ide.
Tudatos döntés
Már gyerekként elmondták neki, hogy egyszer elveszíti a látását, ezért tudatosan próbált felkészülni erre.
– fogalmazott, hozzátéve: nem emlékszik, pontosan mikor vesztette el a látását, mivel nem is figyelt arra, mennyire lát. Annyira nem, hogy egy tavaly augusztusi felülvizsgálaton neki is meglepetés volt, hogy a jobb szemével bizonyos mértékű fényt még képes érzékelni.
Ezt a szerepet jelenleg is édesanyja tölti be mint államilag kihelyezett személyi segítő. Ő kísérte iskolába, ő ült vele az iskolapadban, olykor a folyosón álldogálva vagy egy széken ülve várt készenlétben. Középiskolába szintén édesanyjával együtt járt, Magdolna a négy év alatt az osztály „anyukájává” vált. Jelenleg is állandóan mellette van, egyetemre is elkíséri, a technikai fejlődésnek köszönhetően azonban már nem kell a lánya helyett jegyzetelnie.
Arra a kérdésünkre, hogy véleménye szerint mire van szükség a társadalomban a fogyatékkal élők elfogadására, Noémi úgy felelt:
„Több helyen kellene látniuk, hogy mi is ugyanúgy csinálunk mindent, mint a látók, csak speciálisabb eszközöket használunk, vagy több időbe telik nekünk megtanulni, esetleg segítséget kell kérnünk. De az is lehet, hogy teljesen jól, és talán jobban is megoldjuk az adott helyzetet a látóknál. Az a probléma – véleményem szerint – az érzékenyítő dolgokkal, hogy sokan azt emelik ki, hogy mi az, amiben mások vagyunk, mi az, ami különbözik, ami nem passzol bele a képbe. Pedig azt kellene kiemelni, amiben egyformák vagyunk” – jegyezte meg.
Látókat tanítani, világtalanul
Az érettségi után Noémi Magyarországon szeretett volna pszichológiát tanulni, azonban a világjárvány itt is közbeszólt: a határzár miatt csak online vehetett volna részt az órákon, amit nem akart. Évet kihagyni sem szeretett volna, így döntötte el, hogy amíg ismét szabad lesz az átjárás Magyarországra, kipróbálja a Partiumi Keresztény Egyetemen akkor indított magánének szakot. Kisgyerek kora óta szeretett énekelni, a teológia szakon is sokat foglalkoztak a zenével. Tagja volt az iskola LélekBand zenekarának, így nem volt teljesen ismeretlen terep számára, s úgy gondolta, ezáltal is számos ismeretet szerezhet. Véletlenül azonban zenepedagógiára adta be a papírokat, nem pedig a magánének szakra, csak az online felvételi beszélgetéskor derült ki, hogy nem jó helyen van – mesélte nevetve. Az első félév elteltével azonban rájött: igenis jó helyen van, hiszen ez az, amivel foglalkozni szeretne.
– fogalmazott, hozzátéve: kutatási témáját a doktori képzésben is szeretné folytatni. Addig is egy, a hangoskönyvekhez hasonlatos kottatár létrehozásán dolgozik egy szintén látássérült informatikus segítségével.
2022-ben felvételizett a magánének szakra, ahol most utolsó félévét tölti. Időközben pedig a zenepedagógia summa cum laude elvégzését követően az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet mesteri képzésén tanul, ugyanis szeretne középiskolában, majd pedig egyetemi szinten is tanítani. Ebben azok a vélemények sem rettentik vissza, amelyek arra figyelmeztetik, látásképtelensége miatt nem fogják tisztelni a „mai fiatalok”.
Az operadarabok színpadi, mozgást igénylő előadásától sem riad vissza, bár bevallása szerint kedvenc műfaja az oratórium, éppen ezért sokat dolgozik azon, hogy oratóriuménekes lehessen. Látássérült volta ellenére ugyanakkor tanára segítségével megtanult vakon vezényelni is.
Varga Magdolna Noémi végezetül elmondta, édesanyját tekinti a példaképének, mivel tőle tanulta meg: akkor is menni és csinálni kell, ha nehéz.
Fotó: Varga Noémi személyes archívuma
Dance
