A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília Kórusa végzi a zenei szolgálatot a nagyváradi római katolikus székesegyházban 2023. január 29-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő szentmisén. Vezényel Potyó István karnagy.
Nem mindegy, mekkora súlyt cipel naponta az iskolába a gyermek, az ajánlások szerint ugyanis a hátizsák tömege nem haladhatja meg testsúlyának 15 százalékát.
Az interneten ismét terjed egy évekkel korábbi bejegyzés, amely szerint Erdélyben tudatosan törlik a román identitás, a történelem és a nemzeti emlékezet nyomait, miközben az idegen, elsősorban magyar identitáselemeket erősítik.
Szombaton az ország területének mintegy háromnegyedére sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben, miközben Bihar megyében változékonyabb, szelesebb időre lehet számítani.
Rohamosan közeledik az új tanév, a gyermekes családok számára pedig ez egyet jelent: ismét meg kell tölteni az iskolatáskát. De vajon mennyibe kerül 2026-ban egy elemista, egy V–VIII. osztályos és egy középiskolás iskolakezdése?