A fény meséje: bukaresti fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás a várban
A fény meséje: bukaresti fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás a várban

Fotó: Cornel Mihalache

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Cornel Mihalache bukaresti fotóművész, AIEFA-tag A fény meséje című egyéni kiállítása tekinthető meg a nagyváradi várban működő EFA Kiállítási Központ Vilidár István Galériájában, összesen 24 fotográfia: tájképek, sajtófotók, esszék, makrofotók.

Közleményében az időszakos tárlat kurátora, Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) alapító elnöke

külön kiemelte a kollekció egyedi jellegét, ahogyan a fotók „fürdenek a fényben”, illetve ahogy a szerzőjük a kompozíciók során élt a megvilágítás adta lehetőségekkel.

Cornel Mihalache a Bukarest közeli Bufteán született 1962-ben, s mivel ez a település akkoriban a román filmgyártás fellegvárának számított, már gyermekkorában elbűvölte őt a mozgó- és állóképek világa, a mesterséges és természetes fények hatása. Felnőve aztán egy saját, Konica Minolta 5D típusú fényképezőgépet vásárolt, mellyel hódolni tudott szenvedélyének.

Fotó: Cornel Mihalache

Ami a technikát illeti, Mihalache nosztalgikus alkot, elutasítja a modern digitalizálás általánossá válását.

A kiállítás 2026. augusztus 7-ig tekinthető meg, ingyenesen, hétköznap 8-22 óra között. Az alkotások ugyanakkor az AIEFA hivatalos honlapján is megcsodálhatóak, valamint a Helyi Közszállítási Vállalattal (OTL) kötött megállapodás értelmében vetítik ezeket a digitális képernyőkkel rendelkező korszerű tömegközlekedési járműveken.

Fotó: Cornel Mihalache

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben