Számos vers- és esszékötet után az idén prózával jelentkezett az elsősorban költőként ismert Markó Béla. A Kalligram kiadónál megjelent A nem létező ország című válogatás mintegy húsz rövidprózát tartalmaz. A kötetet december 10-én, szerdán este mutatták be a nagyváradi Léda-házban, a szerzővel Szűcs László lapszerkesztő beszélgetett. A szerző elöljáróban hangsúlyozta, hogy a kötetben olvasható szövegek nem fikciós írások, hanem tárcák, ez a műfaj a XX. század elején vált meghatározóvá a magyar irodalomban. Markó Béla elmondta, hogy a tárca nem igényel különösebb fikciós konstrukciókat, sokkal inkább az élethelyzetek pontos megfigyelésére épül.
Markó beszélt arról, hogyan talált rá erre a számára új műfajra. Grecsó Krisztián vetette fel számára, hogy írjon tárcát az Élet és Irodalom számára, és ebből nőtte ki magát a későbbi sorozat, majd a mostani könyv is. A szerzőnek ez a tapasztalata erősítette meg őt abban, hogy több előítélet sem állja meg a helyét, ugyanis nem csak az ihlet, hanem a külső felkérés is lehet inspiráló, illetve az sem helytálló, hogy alkotó életrajza teljesen elválasztható az életműtől. „Próbáljuk meg elfelejteni a Petőfi-életműből a Petőfi-életrajzot” – jegyezte meg, de azt is elárulta, hogy:
A kötet címadó írása Ukrajna kapcsán utal a történelem és az identitás bizonytalan természetére. Markó kifejtette: a múlt és a jövő is elképzelt terep, amelyet saját tapasztalataink és vágyaink formálnak. A szerző szerint nemcsak az egyén, de a különböző közösségek, népek is ilyen képzelt országokhoz kötődnek.
Fotó: Pap István
– fogalmazott.
A kötet tárcáiban általában megjelenik a személyes múlt. Ezek a történetek a huszadik század közös élményanyagát idézik meg: családtörténeteket, itthon maradást, kitelepülést, folytonos alkalmazkodást. Markó szerint még mindig jelentős adósságunk van mind az 1989 előtti, mind az azt követő időszak feldolgozásával. Úgy véli, a rendszerváltás utáni korszak ma is átmenetként érzékelhető, és számos tanulság maradt kimondatlanul.
– jelezte.
A szerző beszélt szűkebb pátriájáról, Marosvásárhelyről, és felidézte az 1990 márciusában történt tragikus eseményeket, amelyek több halálos áldozatot és számos sérültet követeltek. Véleménye szerint ez a konfliktus hosszú időre visszavetette a város kulturális fejlődését, s hatásai ma is érezhetők. Úgy véli, a vásárhelyi magyarságban ma is jelentős erő és összefogási képesség rejlik, azonban a rendszerváltás utáni évtizedekben elmaradt a gazdasági fellendülés, és a város nem tudott olyan irányba mozdulni, ahogyan azt sokan remélték.
A beszélgetés során szóba került Sütő András példamutató helytállása is, akinek tervezett szobra remélhetőleg hamarosan köztérre kerül Marosvásárhelyen. A szerző azt is megjegyezte, hogy
A fiatalok olvasási szokásaira vonatkozó kérdésre válaszolva Markó Béla úgy fogalmazott, hogy nem az olvasás hiánya a probléma, hanem az, hogy milyen módon tanítják az irodalmat a fiataloknak. Majd hozzátette:
Az esten közreműködött Dimény Levente, a Szigligeti Színház művésze, aki két írást olvasott fel Markó Béla kötetéből. Az est végén a szerző dedikálta könyveit az érdeklődőknek.
Fotó: Pap István
Dance
