Meleg Vilmos, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke ünnepi beszédében felidézte: az 1992-es kezdetektől eljutottunk odáig, hogy az egyhetes Varadiumból egy egy hónapig tartó fesztivál lett, melyet a sokszínűség jegyében egyre inkább a minőség és az értékfelmutatás jellemez. Ez nem kis erőfeszítést jelent a programszervezőknek és az események megvalósítóinak, akiknek köszönet jár, hiszen egyéni hozzájárulásokból tevődik össze a rendezvénysorozat sikere. Ezért a kiosztott díjak csak a legkiemelkedőbb teljesítményekre próbálják ráirányítani a figyelmet, hiszen valójában mindenkit illetne elismerés, aki önzetlenül adni akar és tud valami pluszt Nagyvárad közösségének – hangsúlyozta Meleg Vilmos.

Fotó: Festum Varadinum
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke kiemelte, hogy az idei Festumnak a Közös pont volt a mottója azzal a céllal, hogy felmutassák, miben tudunk közösséget alkotni. És ez szerinte nem egy anakronisztikus gondolat, hiszen Nagyváradnak vannak közös kulturális, történelmi, egyházi értékei, helyszínei, találkozási pontjai.
– fogalmazott Szabó Ödön, aki ezután arra tért ki, hogy idén közel 40 vállalkozó támogatta az ünnepségsorozatot, felelősséget vállalva 350 önkéntes fiatal kapcsolódott be a 300 eseménybe, és 80 magyar intézmény vagy civil szervezet jelentkezett valamilyen programmal.

Fotó: Festum Varadinum
2026-ban díjat kapott a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség, a Debreceni Kodály Kórus, Zeffer Tímea és csapata, a MAKET – NMD – PKEHÖK diákszervezetek közös csapata, a nagyváradi és debreceni kortárs képzőművészek szabadtéri műhelye kezdeményezés elindítói, valamint a Hajdúsági Gasztronómiai Klub. Az elismeréseket Szabó Ödön, Meleg Vilmos, Biró Rozália parlamenti képviselő és Bódor Edit, a debreceni polgármester tanácsadója adtak át.

Fotó: Festum Varadinum

