A Magyarságkutató Intézet munkatársai visszatérő vendégei a Szent László Napoknak. Az idei programsorozatra három tudóst hívtak meg, hogy előadást tartsanak Szent László király kultuszáról.

A konferencia pénteken délelőtt zajlott le a váradi vár Fejedelmi palotájának C épületében. Az első felszólaló dr. Kertész Balázs, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa volt, aki Szent László alakja a középkori prédikációirodalomban címmel tartott előadást.

Elmondta, hogy Szent Lászlóról két legenda született, egy nagyobb és egy kisebb, és a két szövegből kikövetkeztethető, hogy volt egy korábbi őslegenda, amit Szent László kanonizációs eljárásához készítettek el. László király 1192-ben történt kanonizációját követően az ünnepnapján, június 27-én, a szent királyról szóló prédikációk hangzottak el a templomokban. A prédikáló egyháziak beszédvázlatokat készítettek, amelyeket felhasználhattak. Ezek a prédikációs szövegek voltak a sermók, magyarul beszédek, amelyekből több száz készült, de ezek közül csak huszonkettő maradt fenn, melyek egy kivételével, amely magyarul íródott, latin nyelvűek voltak.

A legrégebbi fennmaradtak sermók a 13. század végén keletkeztek, az utolsó fennmaradt sermo pedig 1526 körüli. A sermók fennmaradása jobbára két szerzetesnek, Temesvári Pelbártnak és Laskai Osvátnak köszönhetők, akiknek prédikációs gyűjteményei a 15. század végén és a 16. század elején nagy népszerűségnek örvendtek. Az előadó elmondta, hogy ezekből a prédikációkból egy kivételes képességű Szent László-alak rajzolódik ki, ő volt az istent szolgáló ideális uralkodó, aki egyszerre volt szigorú és kegyes, és akinek alakjához számos csoda kapcsolódott.

Szent Lászlónak gazdagabb kultusza alakult ki, mint Szent Istvánnak vagy Imre hercegnek, ami főként az egyháznak volt köszönhető. Dr. Hursán Szabolcs, a Magyarságkutató Intézet Klasszika filológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa egyetlen Szent Lászlóról szóló sermót elemzett, azt, amelyet Battyány József későbbi esztergomi érsek mondott el 1746-ban Bécsben, és amelynek komoly irodalmi értéke is van. Ebből a Lotharingiai Frigyesnek ajánlott beszédből is a már ismert Szent László-kép tárult a hallgatóság elé, melynek újszerűsége abban áll, hogy Szent Lászlót két másik királyhoz, Szent Istvánhoz és Nagy Lajoshoz hasonlította Batthyány József.

A harmadik előadó Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet kabinetvezetője volt, aki Szent László kultusza a magyar honvédségben címmel tartotta meg értekezését. A gyalogság védőszentjének, Szent Lászlónak a kultusza az 1920-as években fokozatosan emelkedett a Magyar Honvédség gyalogságának a körében. Szent László nevét viselte a 4. soproni honvéd gyalogezred, amely részese volt az országgyarapodásnak, becsülettel helytállva a Don-kanyarban, majd a Kárpátok előterében. 1944 őszén, a magyarországi harcok idején szervezték meg a honvédség elit seregtestét, a Szent László-hadosztályt, amely az ipoly–garami harcok során morzsolódott fel.

Az előadások után a résztvevők átvonultak a C épületből a külső várudvarba, ahol megkoszorúzták Szent László lovas szobrát.