Hitről, művészetről, életről beszélgettek Lackfi János költővel a római katolikus püspöki palotában
Hitről, művészetről, életről beszélgettek Lackfi János költővel a római katolikus püspöki palotában

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Íme az ember! – Hitről, művészetről, életről címmel különleges, gondolatébresztő találkozásra várták az érdeklődőket április 22-én, szerda este a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermébe, ahol Lackfi János költő volt a vendég.

A szép számú érdeklődőt Nagy Tímea Zita, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi képzési központjának vezetője köszöntötte.

Házigazdai minőségében Böcskei László megyés püspök, utalva a rendezvény címére (Íme az ember! – Hitről, művészetről, életről), arra hívta fel, hogy ebben tulajdonképpen a lényeg benne van. Érzékenység, odafigyelés, finomság, lelki világ – vagyis maga az élet. Az elhangzó gondolatok, a kísérőzene pedig segítenek abban, hogy újból felismerjük azt: az élet szép és élni jó.

Az alkalmon Lackfi János József Attila- és Kossuth-díjas magyar költővel, íróval, műfordítóval, tanárral Nyugat-kutatóval, fotóssal dr. Nagypál Szabolcs jogász, teológus, bölcsész, az MCC Jog és Társadalom Műhely vezetője beszélgetett arról: hol van a mai világban a helyük, és miként nyerhetnek az imént felsorolt értékek értelmet a mindennapi életünkben.

Lackfi János hangsúlyozta: meggyőződése, hogy ő csak tovább alkot valamit, hiszen Isten megálmodta már nekünk a világot. Ezért, ha úgy vesszük, az ember „tök felesleges”, mivel Isten önmagában is boldog, teljes és tökéletes.

Valamiért azonban úgy döntött, hogy a szeretetét kiterjeszti ránk. Szabad akarattal ruházott fel bennünket, azt sugallja nekünk, hogy folytassuk az ő művét, és azt akarja, hogy együttműködjünk vele. Így mi tulajdonképpen csak tovább teremtjük mindazt, ami eredendően létezett.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ugyanakkor két fajta, extrém megközelítési módja létezik az alkotásnak: az egyik kisebbségi érzést generál, mert lényegében arról szól, hogy a művészet vagy az irodalom csak „szép fölöslegesség”, semmi gyakorlati haszna nincsen, míg a másik álláspont szerint valamilyen magasztos dolog, melyből kifolyólag egyik-másik művész „fennkölt lufikat ereget” – magyarázta a meghívott.

Arról is beszélt Lackfi János: a szülei egyáltalán nem voltak vallásosok, nem ilyen szellemben nevelkedett. Csak felnőttkorában esett le neki a tantusz, hogy „miért jelentkezett be hozzám rendszeresen a Jóisten”. Az egyik, a határozottabb nagymamája volt az, aki megparancsolta a szüleinek, hogy meg kell őt keresztelni, de akkor még teljes tudatlanságban kötött hűséges szövetséget Istennel.

Idézet
Aztán jött mindig hozzám, kopogtatva: hellóka, én vagyok az! Akkor még nem tudtam, hogy honnan az én régi jó ismerősöm, csak mindig éreztem, hogy ez Ő

– emlékezett vissza a költő.

Később, miután tizenkilenc évesen jegyeskurzusokra járt a leendő feleségével, már úgy állt az oltár elé, hogy „én ezt jól akarom csinálni, Istennel együtt”. Néhány év múlva pedig a másik, gondoskodóbb típusú nagymamája elmesélte neki: valójában mindig tudta, hogy az unokája egyszer megtér.

Fotó: Alexandru Nițescu

„A Jóisten köreinek hatalmas kanyarjai vannak, tényleg egy kalandpark az egész” – fogalmazott a költő. Hozzátette: annak, hogy nem volt „katolikus gyermekszobája”, megvan az előnye és a hátránya is. A hátránya, hogy sokszor olyankor teszi fel a csizmát az asztalra, amikor nem kéne, de ezen változtatni akar.

Az előnye viszont, hogy „elég gátlástalan tekintettel” észrevesz olyan nyomjelzőket is, amiket azok, akik „már az anyatejjel magukba szívták a templomba járást”, esetleg nem.

Ugyanakkor sohasem gondolta volna, hogy ez mások számára is izgalmas lesz, holott így történt, bizonyíték erre rengeteg követője a Facebookon.

Személyes példákon keresztül azon meggyőződésének is hangot adott Lackfi János: Isten korántsem egy „kenetteljes, karót nyelt figura”, hanem nagyon is van humora, ami a legváratlanabb pillanatokban nyilvánul meg.

A meghívott nyíltan beszélt másfél évvel ezelőtt, éppen karácsonykor bekövetkezett szívrohamáról is.

Idézet
Isten nem Nostradamus, hogy megjósolja: ekkor és ekkor megdöglesz, és aztán kárörvend. Isten nem ilyen. Megy az életed, gyönyörű spirális ívekkel. Vannak benne magasabb szintű, de egybecsengő fejezetek, amikor Isten figyelmeztet, ha van erre füled és hallásod

– jelentette ki Lackfi János.

A Biblia nyelvezete, olvasása, a költőre gyakorolt hatása kapcsán elhangzott: számára a Szentírás „lépesméz és élő parázs, ha esszük, ízleljük, csócsáljuk, csámcsogjuk”. Úgy fogalmazott: Isten ügyes krimiíró lenne, hiszen nagyon szereti az előjeleket, és az utólag lecsapódó következtetéseket, tanulságokat is. „Az idővonal számára nem szabdalt, ő egyszerre látja az összes pillanatot” – vélekedett Lackfi János.

Az est második felében a versei keltek életre. A szerzőjük olvasta fel ezeket, és Gyárfás István dzsesszgitáros, zenetanár játszott a hangszerén, összekapcsolva a szavak és a zene varázsát.

A tartalmas eseményt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi képzési központja szervezte, együttműködésben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel.

A lapozható galéria a fotóra kattintva érhető el.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben