Pintér Béla életművében a Parasztopera volt a nagy áttörés, ez a mű tette ismertté a nevét a szélesebb nagyközönség előtt, és a darab elindult a dicsőség útján: a magyar színházi repertoár folyamatosan visszatérő elemévé vált a különböző társulatoknak, például a budapesti Radnóti Színháznak köszönhetően, melynek előadását áprilisban láttam. Örültem is nagyon, amikor megtudtam, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház is műsorra tűzi ebben az évadban, mert ennyire friss hatású összehasonlításra még sosem volt módom.
Fotó: Vigh László Miklós
Sajnos azonban az összevetés nem lehet mérvadó, egy objektív tény, a váradi előadás helyszíne miatt. A Parasztopera, még ha paraszt is, de opera, ami nem kamaraműfaj, ezért minimum egy szokványos méretű színpadot igényel. Ehhez képest a Szigligeti Színház produkciója nemhogy kamara-, de már-már szobaszínházi jellegű előadás lett.
A Transilvania Stúdió amúgy sem nagy színpadán helyezték el a nézőteret, a középen maradt helyre épült kifutószerű dobogó volt a cseppnyi színpad, és még a játéktér fölé is kellett applikálni egy teret, ahol a cigánybandának beöltöztetett muzsikusok zenéltek.
Ezért az egyébként harsány és vérbő tragikomédiában nem tud tombolni a szenvedély, mert közben a részeg állomásfőnöknek óvatoskodnia kell a gesztusaival, a színészek nem rophatják rendesen a néptáncot, mert folyamatosan arra kell figyelniük, nehogy letopogjanak a kifutóról, vagy nehogy megrúgják a dobogó körül ülő nézőket, illetve azon kell aggódniuk, hogy a dobogóról lejőve ne verjék be a fejüket az erkélyt tartó gerendába. Ebben a térben az sem mindegy, hogy hol ül a néző, ugyanis egészen mást látnak, és máshova látnak be a színpad különböző pontjain ülő emberek.
Fotó: Vigh László Miklós
Ebben az előadásban mindent a helyszűke kényszere határoz meg, ami megkötötte Balogh Attila rendező kezét. Dicséretére legyen mondva, hogy úgy tűnt, sikerült mindent kihoznia ebből a kényszerhely(zet)ből. Hacsak nem épp az ő ötlete volt ilyen karcerbe zárni az előadást.
A Szigligeti Színház művészeinek külön dicséret jár azért, mert e minimál helyen sikerült kihozniuk a maximumot a darabból, és szó szerinti és átvitt értelemben is közel hozták a nézőkhöz az általuk megformált alakokat. Számomra a legemlékezetesebb Szotyori József volt a züllött állomásfőnök, valamint Tasnádi-Sáhy Noémi a kikapós lelkészfeleség szerepében, de kiemelkedően jó volt a Balogh házaspárt alakító Tóth Tünde és Csatlós Lóránt is, akik hitelesen jelenítették meg a tanyasi parasztemberek habitusát, nyelvi megnyilvánulásait és gesztusrendszerét, miközben megtartották a darab szürreálisan abszurd, groteszk világának hangulatát is.
Fotó: Vigh László Miklós
Nagyon jól állt Feri, a lelkész szerepe Kocsis Gyulának, Sebestyén Hunor most is magabiztos volt Roland szerepében, ahogy azt már megszokhattuk tőle. Máthé Barbarát tavaly láthatta először a váradi közönség a Bolha a fülben című előadásban, most Julika, a mostohalány bőrében láthattuk viszont. Alakítása pontosan illeszkedett az egész társulat magas színvonalú teljesítményéhez, csakúgy, mint a Szigyártó Johannáé Etelka megformálásában. És említsük meg a Cowboyt alakító Nagy László Zsoltot is: bár csak az amúgy is rövid darab utolsó harmadában jelenik meg, lényegében kulcsszerep az övé.
A város által már felhígított paraszti világot hitelesen bemutató jelmezek Florina Bellinda Vasilatos munkáját dicsérik, a fából, deszkákból felépített színpad és a pajtára emlékeztető színpadkép pedig Golicza Előd munkája.
Mivel a Parasztopera nem pusztán címében, hanem valóban egy opera, ezért rendkívül fontos az előadásban a zene. Darvas Benedek muzsikája kreatívan ötvözi a népzenei hagyományt a barokk opera hangzásával és műfaji követelményeivel, az időnként felismerhető zenei utalások pedig még nagyobb mélységet adnak a darabnak, ugyanakkor a zene az előadás megkövetelte vígjátéki vagy feszült hangulat megteremtéséhez is hozzájárul. A Nagy Kálmán irányításával muzsikáló zenekar kifogástalan munkát végzett, és a színészek is derekasan helytálltak az énekszólamok tekintetében. Ennek ellenére elkerülhetetlen volt, hogy egyes énekelt részek nehezen érthetőek legyenek, de maga a darab olyan elementáris erejű, hogy ezeken az olykor jelentkező szövegértési hézagokon könnyen túllendülhetett a néző, mert a színpadi szituáció minden jelenet értelmét világossá tette.
Fotó: Vigh László Miklós
A Parasztopera Pintér Béla politikai korszaka előtti időszakának egyik csúcsdarabja, abból az időből, amikor az életből ellesett problémákat még nem itatta át annyira a politika, mint az elmúlt tizenöt év darabjait. A műben a szappanoperai fordulatok kavarognak az emlékképek és az elképzelt jelen váltakozó idősíkjaiban, míg végül a történet egy irodalmi előképre, Camus Félreértések című drámájára fut ki.
A harsány komédia fokozatosan komorul el, és
A jó értelemben, a nagy művekre jellemzően hatásvadász mű a Parasztopera: az ember nem feszeng, amikor átadja magát a darab sodrásának. És ha a váradi színház nem is tudott többet hozzáadni, az is bőven elég, hogy sikerült megteremtenie az eredeti művészi szándékot.
Fotó: Vigh László Miklós
Csíkszék
