A 2026. július 27-ig, szombatig hétköznap 8–16 óra közt ingyenesen megtekinthető kiállítás 56 olyan fotográfiát vonultat fel, amelyek a klasszikus sajtófotó hagyományait képviselik. Az érdeklődőket Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) köszöntötte kurátori minőségében, méltatva Rédei Ferenc Balogh Rudolf-díjas, Aranytollas és Életmű Pulitzer-emlékdíjas fotóművész és fotóriporter emberi és szakmai kvalitásait.
– fogalmazott Tóth István.
A továbbiakban Szűcs László újságíró, az Újvárad főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy Rédei Ferenc fotóriporteri, rovatvezetői és képszerkesztői pályafutása a hetvenes évektől az ezredfordulóig összefonódik a magyar sajtótörténettel. Szomorú aktualitását adja ennek, hogy a két napilap, ahol dolgozott, a Népszabadság már tíz évvel ezelőtt megszűnt, a Népszava pedig néhány napja már nem jelenik meg nyomtatásban.
– magyarázta Szűcs László.

Fotó: Csíki János
Köszönetképpen Rédei Ferenc elismeréssel szólt arról, hogy milyen kitűnő szervezőmunkával és logisztikai érzékkel lett megrendezve a nagyváradi kiállítása.
A vernisszázs hangulatát a Duo Sole Fide művészei – Fórián Andrea (zongora) és Thurzó Sándor József (brácsa) – zenei műsora tette teljessé. A szervező az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) volt, partnerségben a Summit Agro Romániával. A képek megtekinthetők az AIEFA honlapján, illetve a Helyi Közszállítási Vállalattal (OTL) kötött megállapodás értelmében a digitális képernyővel rendelkező modern tömegközlekedési járműveken is vetítik ezeket.

Fotó: Csíki János

