A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) döntése értelmében minden év május 18-án a múzeumok világnapja van. Ezt a jeles napot hétfő délután a Körösvidéki Múzeumban egy kiállításmegnyitóval ünnepelték, mellyel arra emlékeztek, hogy 130 évvel évvel ezelőtt nyílt meg az első nagyváradi múzeum a mostani Gyermekpalota épületében, az 1872-ben alapított Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet erőfeszítéseinek köszönhetően.
Az ünnepségen dr. Tiberiu Ciorba, a Körösvidéki Múzeum tudományos főmunkatársa felidézte, hogy a saját székház felépítése már 1872-től az Egylet legfőbb törekvései közé tartozott. E nemes cél megvalósításához 1890-ben Schlauch Lőrinc püspök közel 11.738 négyzetméteres telket adományozott az egyesületnek, a barokk püspöki palota és a vasútállomás közötti területen (ma Múzeum utca 2. szám).
Ugyanebben az esztendőben az Egylet tagjaiból alakult bizottság nyilvános pályázatot hirdetett a helyi építészek számára. A győztes terv id. Rimanóczy Kálmán munkája lett.
Az építkezés költségeinek fedezésére közadakozást hirdettek, mely széles körű társadalmi összefogást eredményezett. A legjelentősebb adományozók közt találjuk I. Ferenc József uralkodót, Schlauch Lőrinc római katolikus püspököt, a káptalant és Mihai Pavel görögkatolikus főpásztort.
A fotóra kattintva lapozható galéria érhető el.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Az építkezési munkálatok 1894-ben kezdődtek el és 1895. november 1-jén fejeződtek be. Az épületet 1910-ben ifj. Rimanóczy Kálmán bővítette további helyiségekkel, alapformája és aránya azóta változatlanok.
– magyarázta dr. Tiberiu Ciorba.
Az Örökség és sorsszerűség (Moștenire și destin) – 130 éve nyílt meg Nagyvárad első múzeuma elnevezésű időszakos tárlatot 2026. június 28-ig lehet megtekinteni a kulturális intézmény második emeletén.

