A Cseke Péter irodalom- és eszmetörténésszel, illetve Páskándi Ágnessel folytatott beszélgetés kísérőrendezvénye volt annak a konferenciasorozatnak, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar nyelv és irodalom szaka immár negyedik alkalommal szervezett meg és amely Az irodalom és a kultúra éltető közege: a lokális és a regionális címet viseli. A meghívottakkal Albu-Balogh Andrea egyetemi adjunktus (PKE) és Szűcs László, az Újvárad folyóirat szerkesztője beszélgetett.

A harminc évvel ezelőtt elhunyt Páskándi Géza életműve rendkívül gazdag, számos műnemben és műfajban alkotott: versei, prózai alkotásai mellett drámái is megjelentek, többek között a Szabó József Ódzsa rendezésében Nagyváradon bemutatott groteszk mű, a Kérjük a lábat letörölni című dráma, amit később letiltottak. Mint Cseke Péter irodalomtörténész, az író életművének kutatója fogalmazott, Páskándi nem másolta a nyugatiakat, a „börtön tette abszurddá”.

Az 1956-os magyarországi forradalom melletti kiállás miatt, az „állam és közrend elleni izgatás” vádjával 1957-ben ugyanis hat év börtönre ítélték, ebből hármat a szamosújvári börtönben töltött, három évet pedig kényszermunkán a Duna-deltában. Az 1957–63 közötti időszakról családjának alig beszélt, amelynek két oka is lehetett: egyrészt maga mögött akarta tudni, másrészt nem akarta erre építeni egész írói karrierjét – jegyezte meg az író lánya.

Páskándit a büntetés letöltése után is megfigyelte a Securitate, több ezer oldalas anyag készült róla, 1974-ben ezért későbbi feleségével, Sebők Annával és már megszületett kislányukkal, külön-külön kötött érdekházasság révén Magyarországra települtek.

Az elszenvedett börtönévek, illetve az önpusztító életmód mellett édesanyja volt az, aki nélkül talán nem lenne teljes az életmű – jegyezte meg Páskándi Ágnes, aki beszélt édesapja munkamódszeréről is. Mesélt a külön hálószobaként is funkcionáló dolgozószobából a konyháig kávéért kimenő édesapjáról, aki egész nap pizsamában és köpenyben alkotott, s a hajnali írógépkattogásról. Bár nem volt egy tipikus édesapa, aki esténként mesét olvasott volna gyerekének, mégis minőségi időt tudtak együtt tölteni, s az édesanya nevelésének köszönhetően azt is megértette és elfogadta, miért volt olyan, amilyen – tette hozzá.

Édesanyja egyébként a Rozsdásszemű című „emlékezőregényében” vall férjéről, a 2015-ben megjelent alkotás ugyanakkor kordokumentumnak is tekinthető. Páskándiné Sebők Anna férje 1995-ben bekövetkezett halála után, egy mély gyászidőszakot követően olyan szívügyének tekinthető dokumentumfilmeket rendezett, mint az Erdély 1956, de az erdélyi zsidó kultúráról is forgatott filmet.

A csütörtök esti beszélgetés során szó volt Páskándi váradi kapcsolatairól – Fábián Sándor költővel barátság kötötte össze, de a magyarországi kitelepülésre is innen indultak, ugyanakkor Sebők Anna is itt élt.

A Léda-házban a beszélgetés mellett meg lehetett tekinteni Páskándi Géza kiállított képverseit, ugyanakkor festményeket, róla készült fotókat is szemügyre lehetett venni.