Bihari Napló
Szoborállítással és tudományos konferenciával emlékeznek Kriza Jánosra Erdélyben
Szoborállítással és tudományos konferenciával emlékeznek Kriza Jánosra Erdélyben

A torockói unitárius templom

Fotó: Makkay József

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Torockón szoborállítással, Kolozsváron pedig tudományos konferenciával emlékeznek augusztus 17. és 19. között Kriza János néprajzkutatóra, teológusra és püspökre – közölte az MTI-vel a Magyar Unitárius Egyház.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Unitárius Egyház az idei évet Kriza János emlékévvé nyilvánította a néprajzkutató püspök halálának 150. évfordulója alkalmából. A mostani programok is ebbe illeszkednek.

Augusztus 17-én, vasárnap a torockói unitárius templom udvarán leplezik le a Kriza Jánost ábrázoló mellszobrot, Túri Török Tibor szobrászművész alkotását.

A helyszín jelképes, mivel Kriza János fiatalkora egy részét Torockón töltötte, tanulmányait részben itt folytatta, és máig él a település kulturális emlékezetében.

Az épített örökségéről és népművészetéről híres Fehér megyei településen a Kriza János Kulturális Egyesület és a Művelődési Ház is őrzi a néprajzkutató nevét, szellemi örökségét.

Az ünnepség áhítattal kezdődik, majd köszöntőkkel és a helyi gyerekek műsorával folytatódik.

Augusztus 18-19-én Kriza János, a teológus és néprajzkutató címmel Kolozsváron tartanak tudományos konferenciát, a Vallásszabadság Házában.

A rendezvény nyitónapján Kovács István unitárius püspök tart áhítatot, majd köszöntőt. A jelenlévőket Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke is köszönti. Ezt követően Marosán Csaba kolozsvári színművész tart felolvasószínházi előadást, majd Szabó Előd székelykeresztúri lelkész beszél a Vadrózsák gyűjtemény üzenetéről.

A másnapi tudományos program részeként Szakál Anna a Kriza által szervezett gyűjtőhálózatot és a korabeli erdélyi folklórkutatás hátterét ismerteti, Olosz Katalin a Kriza-hagyatékról beszél, míg Rácz Norbert Zsolt Kriza János teológusi munkásságát mutatja be.

Molnár Lehel az 1868. évi unitárius emlékzsinatot ismerteti, Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója Krizának a mai hagyományőrzésre és a népi kultúra megőrzésére gyakorolt hatását elemzi.

„A két esemény célja, hogy a történeti emlékezés mellett élő kapcsolatot teremtsen Kriza János öröksége és a mai közösségek között, annak érdekében, hogy a 19. századi püspök és néprajzi gyűjtő munkássága ne csak a múlt része legyen, hanem a jelen és a jövő számára is inspirációt jelentsen” – áll a közleményben.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben