A Novák Eszter rendezésében színpadra vitt vígjáték érdekessége, hogy 42 évvel ezelőtt, 1984-ben már láthatta a nagyváradi közönség. Az akkor többek között Hajdu Géza, F. Bathó Ida, Molnár Júlia szereposztásában játszott darabban – mint az a szilveszteri előadás „kedvcsináló” kisfilmjéből kiderült – a véletlen műve volt, hogy egy cipő a közönség egyik tagjának ölébe repült.

A 2025-ös telt házas szilveszteri előadáson csak egy szájpadlás lódult a levegőbe, s épp a beszéd, pontosabban a kommunikáció hiánya az, ami láncreakció-szerűen elindítja a bonyodalmat. Pedig nem is a szájpadlás tulajdonosa, a beszédhibás Camille (Sebestyén Hunor) közvetlenül a bonyodalmak okozója, hiszen az ő beszédét többé-kevésbé mássalhangzók nélkül is meg lehet érteni. A bolhát a féltékeny feleség (Kocsis Anna) fülébe a férj furcsa viselkedése ülteti, s bár Dr. Finache, a Boston Life Company orvosa (Balogh Attila) is az őszinteséget tanácsolja Victor-Emmanuel Chandebise-nek (Hunyadi István), a hiúság nem engedi a színvallást. Enélkül azonban a szilveszteri közönség sem lett volna részese egy két óra negyvenöt perces előadásnak, amelyben a tévedések vígjátéka során kialakult zűrzavarban a néző csak úgy kapkodhatja a fejét, hogy ki kivel és hova fut.

A háttérben felsejlik ugyan egy alá-fölé rendeltség Augustin Ferraillon, garniszállodás (Dimény Levente) és Poche (Hunyadi István), az újonnan felvett portás között – utóbbi már a pofont is önként s örömmel vállalja – a darab nem akar moralizálni, nincsenek jó és gonosz szereplők, mindenki vétkes valamiben: a cél egyszerűen a szórakoztatás. Hogy miként kerül egy színész két szerepbe és hogyan tisztázódnak a félreértések, megtudhatja a közönség január 2-án, 3-án és 4-én, a vígjáték ugyanis ezeken a napokon is a társulat műsorrendjén szerepel, mint ahogy január 31-én is.

A szilveszteri előadást a hagyományokhoz híven a Himnusz eléneklésével és pezsgős koccintással zárták, ami előtt Nagy László, a tavalyi év közönségdíjas színművésze olvasta fel színházzal kapcsolatos újévi gondolatait.

„A színház nemcsak a színpadon történik, hanem közöttünk: abban a pillanatban, amikor ennyi ember egyszerre vesz levegőt, egyszerre nevet vagy egyszerre nem tudja eldönteni, hogy most nevetni vagy hallgatni kell. Amikor ma este nevettetek, tapsoltatok vagy egy pillanatra nagyon csendben maradtatok, az nem egy jól sikerült jelenet, hanem egy igazi pillanat volt. Kicsit vicces, kényelmetlen, kicsit fájt – pont mint az élet. Ezért fontos a színház ma: mert itt nem kell megjátszani, hogy minden rendben, elég ha egy estére őszinték vagyunk”