Ciucur Losonczi Antonius
Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 17. részének 32. és 33. versére, illetve a Lukács írása szerint való szent evangélium 16. részének 31. versére alapozta prédikációját dr. Pálfi József lelkipásztor. A menny és a pokol, a felső és az alvilág, és nem különben a köztes világok fogalmai, és az e mögött meghúzódó gondolat évezredek óta foglalkoztatja az embert. Ez nem csoda, hiszen mindnyájan születünk és meghalunk, és a halál után történik velünk valami, valahova kerülünk. Kíváncsiak vagyunk, és sokféle magyarázattal próbáljuk megtalálni a miként lesz tovább odaát kérdésére a legmegfelelőbb választ, hiszen minden előzménynek van következménye.
A felolvasott első bibliai szakasz tulajdonképpen folytatása volt a virágvasárnapi és húsvéti elmélkedéseknek, melyben Pál apostol Athénban prédikált, és a konklúzióját tekintve kiderült, hogy némelyek hittek a halottak feltámadásában, mások viszont nem. A második vers pedig az eljátszott történetnek a zárógondolata volt. E két történet szorosan kapcsolódik egymáshoz, mert van egy közös pontjuk, mely meghatározó. Pál apostol az új teremtésről beszélt, mely megtörtént Krisztus által, és aki után a tudatlanságnak ideje elmúlt. Lukács evangélista szövegének örök üzenete pedig az, hogy akik nem hallgatnak a maguk helyén és idejében Isten igéjére és az ő küldöttjére, az ilyeneket az sem fogja igazán meggyőzni, ha olyasvalaki jön el, aki feltámadott a halálból. A példázat szerint ugyanis az ember élete mindig két színtéren zajlik: a földön és a másvilágon. A földi élet két főszereplője közül az egyik egy önző, mindent birtokolni akaró, az életet felelőtlenül élvező, Isten nélkül élő ember, míg a másik egy szegény, beteg, kiszolgáltatott, de mégis istenfélő férfi. A vagyon azonban nem azonos a bűnnel, a hangsúly ezért azon van, hogy egy tehetős ember miként viszonyul élete során a javaihoz, mit kezd ezekkel és hogyan él, figyelmeztetett a tiszteletes. A történetünk szereplője ugyanis egoista módon csak önmagával volt elfoglalva, nem segített másokon. Csak a materiális szempontok voltak számára meghatározóak. És miképpen a gazdagság sem üdvözítő vagy éppen büntetendő, ugyanúgy szegényen is lehet Istentől távoli életet élni, vagy hinni Őbenne.
A másvilágon a következő jelenetben a szegény van a mennyben, a gazdag pedig a pokolban. A túlvilági színtér tehát egyszerre villantja fel a mennyet és a poklot, melyben a korábban megbomlott egyensúly helyreáll és elkezdődik a párbeszéd. Kiderül, hogy míg a mennyben végtelen öröm és boldogság uralkodik, addig a kárhozat világában csüggedés, pusztulás és kétségbeesés vár az odakerülőkre. És e két szféra közt átjárhatatlan szakadék tátong. Nem lehet továbbmenni, sem visszatérni, mert ennek ideje és lehetősége teljességgel megszűnt. Nincs alku, mert ha a bűnösök nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor az se győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. Mindenkinek megvolt és megvan ugyanis a földi életben az esélye arra, hogy megtérjen, gondolatait és az életmódját megváltoztassa. Az isteni kinyilatkoztatás mindannyiunk rendelkezésére áll, ezzel kell és lehet felelősen élni. Mindenkor a kijelentésre, Isten igéjére kell tehát figyelni, hallgatni és engedelmeskedni neki, mert ez éppen elég nekünk. És így metszette egymást a két bibliai történet is, mert mindkettőben benne volt az: „ha tudtam volna”, utalásként arra, hogy Jézus feltámadása után a tudatlanság immár nem opció, fogalmazott a lelkész.
