A szervezők szerint a rendezvény nemcsak látványosság, hanem lehetőség arra is, hogy olyan szórványban élő magyar közösségekhez is eljussanak, amelyek tagjainak nincs lehetőségük Debrecenbe vagy Nagyváradra utazni.
A virágkocsi-karaván története 2006-ban kezdődött, amikor Nyitott ablak Európára címmel indult el a kezdeményezés Nagyvárad és Debrecen között. Az ötlet a két város akkori vezetőinek együttműködéséből született – idézte fel a szerdai nagyváradi sajtótájékoztatón Borsi Imre Lóránt, Érsemjén polgármestere, a Bihar megyei karaván egyik szervezője. A két város közötti együttműködés azóta is megmaradt, a karneváli kocsik pedig évről évre Bihar megye több településére is eljutnak.

Fotó: Pap István
A Debreceni Virágkarnevált a hagyományos módon augusztus 20-án szervezik meg. Az ott felvonuló virágkocsik közül négy másnap, 21-án reggel érkezik Nagyváradra, és este nyolc óráig lesznek láthatók a Szent László téren. Ezt követően a Partium Alapítvány szervezésében tovább indulnak Köröstarjánba. A karaván várhatóan mintegy egy óra alatt érkezik meg a településre.
A megyei körút 2018 óta zajlik a Partium Alapítvány közreműködésével. A szervezők ugyanis azt szerették volna, hogy a virágkocsik ne csak Debrecenbe és Nagyváradra jussanak el, hanem a kisebb, sok esetben szórványban élő magyar közösségekhez is.
– mondta Borsi Imre Lóránt. A kezdeményezés először Bihardiószegre jutott el, majd Székelyhídra és Érmihályfalvára, később pedig a Berettyó irányába bővítették az útvonalat. Tavaly már a Hegyközben is jártak a virágkocsik.

Archív felvétel
Fotó: Bihar megyei RMDSZ
Idén azonban teljesen új útvonalat választottak: a karaván Dél-Bihar felé indul, és olyan településeket érint, ahol korábban még nem jártak. Mint fentebb is írtuk, az első éjszakát Köröstarjánban töltik a virágkocsik. Augusztus 21-én este hat órától kezdődik a helyi program a templom melletti téren, néptáncosokkal és színpadi műsorral. A virágkocsik várhatóan este kilenc óra körül érkeznek, ezt követően meglepetéskoncert is lesz.
– mondta Reikli Ferenc, a köröstarjáni RMDSZ elnöke. Szerinte a rendezvény azért is fontos, mert olyan alkalmat teremt, amikor az emberek személyesen találkozhatnak egymással.
A virágkocsik másnap, augusztus 22-én 11 órakor indulnak tovább Köröstarjánból. Az útvonal Oláhszentmiklóst, Mezőbikácsot, Tenkegörbedet, Tenkét, Bélfenyért, Árpádot és Erdőgyarakot érinti, mielőtt a karaván megérkezik Nagyszalontára. Borsi Imre Lóránt szerint a kocsik várhatóan délután 16 óra körül futnak be a városba, Török László nagyszalontai polgármester ugyanakkor inkább 18 óra körüli érkezéssel számol.

Archív felvétel
Fotó: Bihar megyei RMDSZ
Zárórendezvény a hajdúvárosban
A nagyszalontai zárórendezvényt az Arany János Művelődési Egyesület szervezi. A programnak a Kossuth-szobor környéke ad otthont, ahol a tervek szerint a négy virágkocsit a szobor két oldalán helyezik el. Az ünnepi műsor a hagyományőrző produkcióktól egészen a modern zenéig terjed.
– emelte ki Török László. A polgármester szerint a virágkocsik szépségükön túl üzenetet is hordoznak: azt mutatják meg, hogy mit jelent az a kultúra, amelyet a helyi közösség továbbvisz.
Mint azt már megírtuk, idén négy virágkocsi érkezik Bihar megyébe. Hagyományosan köztük lesz a Szent Korona, valamint Nagyvárad és Debrecen közös kompozíciója, amelynek címe: Évszakok körforgása – a hagyomány, amely összeköt. A Magyar Posta virágkocsija Az énekes rigó postás – virágkocsi-sorozat 2026 címet viseli, a Richter Gedeon Zrt. kompozíciója pedig A csillogó emlékgömbök lesz, amelyet a gyógyszergyár alapításának 125. évfordulójára készítettek.
A huszadik évfordulós rendezvénysorozathoz kapcsolódik a nyári színházi fesztivál programja is. Augusztus 22-én este 7 órától a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara lép fel Nagyváradon az Állami Filharmóniával közösen.

