Szőke Ferenc
A fiatal tisztelendőnek ez az első szolgálati helye, itt gyakorolja majd áldásos hivatását, melyre sok év kemény munkájával készült fel. Szeretettel jött a margittai katolikus közösségbe és a közösség is szeretettel és bizalommal fogadta. A továbbiakban bemutatom olvasóinknak eddigi életpályáját, tevékenységét.
Blaga Antoniu, akit barátai Tóninak szólítanak, 1996-ban született Nagyváradon, majd Hegyköztótteleken nevelkedett. Érdekesség az életében, hogy édesapja az ortodox, édesanyja pedig a református hitet vallotta. „Isten útjai kifürkészhetetlenek, mert én mégis katolikus pap lettem.” – szokta mondani a tisztelendő. Elemi iskolai tanulmányait Hegyköztótteleken végezte, egyedüliként a saját évfolyamában, mert nagyon kevés volt az iskolába járó gyerek. Az általános iskola padjait Hegyközcsatárban koptatta, mivel szülőfalujában, tanulók hiányában, megszűnt az iskola. A Szent László Római Katolikus Líceum teológia szakán folytatta tanulmányait és ott érettségizett. Ekkor már megérett benne az elhatározás, hogy pap szeretne lenni, mely felé a líceum teológia szaka már az első lépés volt. Humán beállítottságú volt, és így megszabadult a reál tantárgyak intenzív oktatásától is, de nem ez volt a döntő tényező mely a papi pálya felé irányította, hanem az a láthatatlan erő, melyet elhívásnak nevezhetünk. Tagja volt a diáktanácsnak és ő vezette az iskolarádiót. Osztályfőnöke a mostani igazgatónő, Konrád Katalin volt. Szép emlékei vannak a líceumból, ahol elmondása szerint nagyon sok jó, elhivatott tanár van. Érettségi után sikeresen felvételizett Gyulafehérváron a Papnevelő Intézetbe (Seminarium Incarnatae Sapientiae). Az egyetem hat tanulmányi és egy gyakorlati évet foglal magába. A gyakorlati évet a váradi Olaszi Római Katolikus Plébánián szolgálta, Szabó Ervin plébános és Giosanu Leonard segédlelkész mellett. „Nagyon szép év volt, nagyon sok tapasztalatot szereztem, nagyon sok élményben részesültem. Jó volt megismerni a közösséget, a városi nyüzsgést. Sok jó emberrel találkoztam és barátkoztam meg.” Idén végezte el tanulmányait és június 18-án szentelte pappá Böcskei László püspök a váradi székesegyházban, majd Margittát jelölte meg első szolgálati helyeként.
*
– Van egy konkrét időpontja annak, amikor eldöntötte, hogy pap lesz, vagy ez egy folyamat eredménye? – kérdeztük a segédlelkészt.
– A hivatásérzet már gyermekkoromban megjelent. Ötéves koromtól már rendszeresen ministráltam. Szerettem az oltárnál lenni és érlelődött bennem az elhatározás, hogy pap legyek. Megtetszett ez a hivatás. 6-7 éves lehettem, amikor kirámoltam édesanyám porcelánkészletét a vitrinből és berendeztem egy házi oltárt, szobrocskákkal, szentképekkel. Mindig az aktuális ünnepi időszaknak megfelelően díszítettem: húsvétkor húsvéti, karácsonykor karácsonyi képekkel. Tetszett a szüleimnek is és megengedték, hogy foglalkozzam vele.
– Otthon átlagon felüli vallásos nevelésben részesült?
– Átlagos vallási nevelésben részesültem. Édesanyám átadta a hitet és megtanított imádkozni, olvastunk a Szentírásból. Sokszor elcsodálkozom azon, mind a mai napig, hogyan lehet az, hogy nem katolikus szülők gyermeke katolikus lesz, sőt életcéljául a papi hivatást választja. Jártam hittanórákra, fiatalon voltam elsőáldozó és fiatalon bérmálkoztam. Éreztem magamban egy vágyat, mely folyton erősödött. Megértettem, hogy ez elhívás és el kell indulnom a papság felé vezető úton. Úgy gondolom ez isteni beavatkozás eredménye.
– Milyen tervekkel, milyen elképzelésekkel kezdte el margittai szolgálatát?
– Még nem beszéltük meg konkrétan Attila atyával a feladatkörömet, de úgy gondolom, mindenben segítek, amiben tudok. Elképzelhetőnek tartom, hogy kapok konkrét feladatokat, mint például az ifjúsági csoporttal való foglalkozás, vagy egy imacsoport vezetése. A püspök úr hittanórákat is rám bízott az értarcsai, az éradonyi és gálospetri iskolákban.
– Mindig öröm a hívek számára, ha új papot szentelnek fel, mert nagyon kevesen választják ezt a szép, de nagyon nehéz és felelősségteljes hivatást. Ön szerint hogyan lehetne a fiatalokat erre a pályára buzdítani, illetve mi tartja vissza őket tőle?
– Azt vettem észre, hogy sokan a cölibátust tartják problémának, de szerintem nem ez a kiváltó oka annak, hogy kevesen jelentkeznek erre a hivatásra. Azoknál a testvéregyházaknál (ortodox, görög katolikus, református) is létszámcsökkenés van, ahol megengedett a házasság. Sajnos ilyen a mai világ. Sok minden szól a hit és a vallásosság ellen. Mindent próbálunk megmagyarázni észérvekkel és igazából a fiatalok arra vannak nevelve, hogy nincs szükség a Jóistenre, a hit pótolható más dolgokkal. A papoknak egyre nehezebb a fiatalokat irányítani a hit felé, és sajnos egyre kevesebb az a fiatal, aki vágyat érez a Jóisten felé.
– Tudnak a papok tenni valamit azért, hogy ez a tendencia megváltozzon?
– Remélem igen. Én papi életemben azt a célt tűztem ki, hogy ha látom azt, hogy egy fiatalban megvan a szikra a hivatás felé, azt minden erőmből segítem és vezetem az útján. Úgy gondolom, minden pap elsődleges feladata kell legyen az, hogy a fiatalokat a Jóisten felé irányítsa. Én úgy látom, ez a vágy mindenkiben megvan, csak rá kell vezetni őket.
