A telegdi lány, aki nem ismer határokat

Közélet•Belföld•Gazdaság•Kultúra•Megyejáró•Kék hírek•Sport•Világ•Állás•Aprók•BN-Hetilap

Fotó: Făgăraș Rocks

Kovács Csenge számára az ultrafutás nemcsak a távok legyőzéséről szól, hanem az önmagával vívott küzdelemről is.

Pikó Stefánia

2025. október 26., 10:20

2025. október 26., 11:33

Egyre nagyobb tömegeket mozgat meg a futás, Nagyvárad utcáin is évről évre nő a versenyek résztvevőinek száma. Van, akinek elég az 5–10 kilométer, mások félmaratonra vagy maratonra készülnek, és akadnak, akik még ennél is tovább mennek: az ultrafutók számára a 100 kilométer feletti táv jelenti az igazi kihívást. Kovács Csenge mindössze néhány éve kezdte ultrafutó-pályafutását, az elképesztő távok mellett az extrém terepek kedvelője is, örömmel feszegeti a saját határait, és az sem riasztja el, hogy ezekre a kihívásokra általában nem sok női versenyző vállalkozik.

A 24 éves mezőtelegdi ultrafutó és triatlonista már két bajnoki címet és számos kiemelkedő eredményt tudhat magáénak.

Fotó: Sportograf.com

2024-ben a romániai középtávú triatlon országos bajnokságon aratott győzelmet a 18–24 éves korosztályban, míg 2025-ben ugyanebben a versenysorozatban, immár a 25–29 éves kategóriában, Balkán-bajnoki címet szerzett.

„Mezőtelegden nőttem fel, nem volt sok lehetőségem sportolni, ezért arra gondoltam, elkezdek futni”

– meséli Csenge.

„Eleinte három percet futottam, kettőt sétáltam, aztán mindig kicsit többet. Az első versenyem egy tíz kilométeres futás volt, ahol egészségügyi gondjaim akadtak, de az önkéntesek között ott volt Póti Csaba, aki azóta az egyik nagyon kedves futótársam lett, felhívta anyukámat, és együtt biztattak. Megcsináltam. Később bekerültem az Xterra sportegyesületbe, ennek keretében folytattam, és igyekszem azóta is mindig kicsit többet, jobban teljesíteni”

– fogalmazott.

Fotó: sportograf.com

A 10 kilométeres versenyt követően az akkor 21 éves Csenge fejlődése töretlen volt: félmaraton, maraton, majd hosszabb kikacsintás következett a triatlon irányába, ez idő alatt hat középtávú versenyt teljesített, ami 1,9 km úszást, 90 km kerékpározást, és zárásként egy félmaratont jelent. Visszatérve a futáshoz, első „bébi ultrája” az Arad megyei, 50 kilométeres Ultra Zaránd volt, majd az 59 kilométeres mátrai Kiss Péter Emléktúrán kerekítette távját 60-ra.

Ezután a száz kilométert éppen néhány héttel ezelőtt lépte át először a szlovéniai Júliai-Alpokban, megduplázva korábbi leghosszabb távját.

És ha ez nem lett volna elég, akkor az elmúlt hétvégén, október közepén az Ultra Zaránd Kaszoja keretében futott még 106 km-t.

Mentális kihívás

A Júliai-Alpokban Csenge számára a legnagyobb próbatételt nem a fizikai megterhelés, hanem a mentális kihívás jelentette a 29 órás futás során. Egészen 80–85 kilométerig jól bírta a tempót, stabilan haladt.

„Emlékszem, ültem a kis lócán a frissítőpontnál, és láttam, ahogy az emberek elkezdenek mászni a hegyre. Nagyon meredek szakasz várt még rám. Ott kiborultam, és a következő 35 kilométert könnyek között vittem végig. Egy adott pillanatban úgy éreztem, hogy kész, vége, meghalok, nem bírom tovább. Akkor az egyik társam, Kovács István azt mondta: nem, jössz tovább, befejezzük. Vele és a másik futótársammal, Luca Cristivel végig tartottuk egymásban a lelket”

– meséli.

Csenge kitartásának kulcsa emellett a figyelemelterelés:

„Nagyon sokszor zenét hallgatok. Volt egy brutális mászás, közben a fülemben a Pink Pony Club szólt. Kell valami, ami elvonja a figyelmet, ami kikapcsolja az ember agyát ilyenkor.” A futótársai már tudják, hogy az ő esetében akkor van baj, amikor csendben fut. „Én végig dumálok mindenről, és nem várom el, hogy válaszoljanak, csak az számít, hogy járjon a szám”

– nevet.

Ha arról kérdezik, mit szeret igazán ebben a sportban, elgondolkodik:

„Talán a kihívást. Szeretem feszegetni a határaimat, ha most sikerült 125 km, két év múlva talán a 100 mérföld is menni fog. És van egyfajta büszkeség is bennem, egy terepultrán az indulók mindössze 5–10 százaléka nő. Jó érzés ott lenni, és tartani a fiúkkal a lépést.”

Csenge szerint ezek a távok azért is jelentenek inkább mentális kihívást, mert komoly türelemre van szükség:

„Türelem nélkül nem lehet 20 órán át futni. Néha azon gondolkozom, hogy feladnám, de az utólagos sikerélmény sokkal nagyobb, mint idő előtt megállni és pihenni, és a DNF-pecsét [„did not finish” – szerk. megj.] is elég kellemetlen.”

Volt olyan helyzet is, amikor tényleg fel kellett adnia. Tavaly nyáron a Balatonnál agyrázkódást kapott, miután az egyik versenyzőtársa fejbe rúgta az úszás során, és bár próbálta folytatni a biciklizéssel, vissza kellett vonulnia.

Fotó: Sportograf.com

„Szerencsém volt, más súlyosabban megsérült ezen a versenyen”

– emlékszik vissza, hozzátéve, hogy a sportoló fejével még ilyenkor is nehéz feldolgozni a visszalépést.

A cél a Mont-Blanc

A versenyekre való felkészülések egyébként a hétköznapi edzések mellett sonkolyosi, pádisi túrákból állnak, hiszen a körülményekre is fel kell készülni. A legdurvább terep, amit végigfutott, az a Fogarasokban volt. A Făgăraș Rocks! 70 km-es terepe futhatatlan volt:

„Ha épp nem voltak sziklás szakaszok, a terep annyira lápos vagy magas füves volt, hogy alig lehetett futni, mert sosem tudtad, hova lépsz. Mindig fennállt a veszélye, hogy a következő lépésnél kimegy a bokád.”

Arról nem is beszélve, hogy ez a verseny volt az, amely során Csenge és társai szemtanúi voltak annak, hogyan kerget meg egy kutyafalka egy medvét.

Az ilyen nehéz terepek és dermesztő jelenetek sem tántorítják el attól, hogy folytassa pályafutását, és a nagy cél, akár sok más ultrafutó esetében is az UTMB, vagyis az Ultra-Trail du Mont-Blanc, az egyik legismertebb és legnehezebb terepfutó verseny a világon.

Nagyvárad futás futóverseny ultrafutás Mezőtelegd Kovács Csenge