– mondta erről évtizedekkel később.

A futballal véletlenül találkozott, egy nap a bentlakás udvarán a nagyobb fiúk fociztak, és mivel senki sem akart kapus lenni, őt állították a kapuba. Nem lelkesedett, unta és lehorzsolta a térdét, ezért inkább tornázott. A végzete azonban így is utolérte, egy nyári vakációban apja jutalmul vett egy futball-labdát, és Mircea újra beleszeretett a játékba. A váradi stadion kerítésén át nézte a NAC–Wacker Wien meccset, ahol a bécsi kapus, Rudy Hiden játéka végleg rabul ejtette.

1929-ben, tizenöt éves korában Mircea David a NAC ificsapatához került. Mircea titokban a rivális Crișana együttesében szeretett volna játszani, de onnan soha nem hívták. Bár nem volt különösebben magas, mindössze 1,75 méter, rövid időn belül a felnőttcsapat kapusa lett.

Egy barátságos mérkőzésen a Lupényi Minerul ellen David védte a NAC kapuját. A játékvezető helybéli volt, és mindenáron szerette volna, ha a hazaiak nyernek. Amikor a mérkőzés állása sokáig nem változott, a bíró egy nevetséges tizenegyest ítélt a Minerul javára. Az első lövést a bányászok csatára végezte el, de David hárított. Pár perc múlva jött a második tizenegyes, ugyanaz a játékos rúgta, és David ismét védett. A bíró azonban nem adta fel, rövid időn belül újabb tizenegyest ítélt, amit ezúttal egy védő vállalt magára, de fölé lőtt. A hazai játékosok egyre idegesebbek voltak, egyikük keresztet vetett, és azt mondta: „Ennek az embernek az ördög segít”. Nemsokára jött a negyedik büntető, de az is kudarc lett, mert a végrehajtó elcsúszott.

A váradi játékosok már nevetve kérdezték a bírót, hogy van-e még kedve tizenegyest adni, mire az – mintha csak dacból – ismét a tizenegyespontra mutatott. Ez volt az ötödik. David már nem is vette komolyan, háttal fordult a lövőnek, de a labda neki pattant, és ismét nem lett gól. Ezután következett a hatodik, az egyetlen jogos tizenegyes, amit a Minerul kapusa vállalt magára. Erőből lőtt, de David ezt is kivédte. A közönség és a játékosok már nevetve és hitetlenkedve figyelték, ahogy minden próbálkozás kudarcba fullad.

A végén még egy, hetedik tizenegyes is jött. Ekkor az ellenfél csapatkapitánya odament a váradi kapushoz, és csak ennyit mondott: „No, testvér, hatot már megfogtál ma, tessék, itt a hetedik, és maradj egészséges”. A labdát gyengén, szinte passzolva rúgta oda neki. A mérkőzést végül 3–1-re elvesztette a NAC, de egyik gólt sem kapták tizenegyesből.

1936-ban bemutatkozott a román válogatottban, egy Magyarország elleni vesztes mérkőzésen. Később, amikor a NAC pénzügyi nehézségekkel küzdött, és Bodola Gyula a Bukaresti Venus csapatához igazolt, Mircea Davidot is eladták a fővárosi sztárcsapatnak. A befolyt összegekből a klub még egy ideig életben tudott maradni.

A bukarestiekkel két egymást követő idényben, az 1938–39-es és az 1939–40-es szezonban is bajnoki címet nyert. Tagja volt az 1938-as franciaországi világbajnokságra utazó keretnek is, bár a Kuba elleni két mérkőzésen nem kapott játéklehetőséget.

A román válogatottat mindenki biztos vesztesnek tartotta, ám Mircea David a kapuban csodát tett, egymás után hárította a legnagyobb olasz sztárok lövéseit.

A második félidőben Barátky Gyula szerezte meg a vezetést Romániának, az olaszok egyre dühösebben rohamozták a kaput, Mircea David viszont továbbra is fantasztikusan védett, bár többször is durván eltalálták: fejbe, majd a hasán, a bordái környékén is megsérült, sőt egy pillanatra el is ájult a pályán. Mindennek ellenére folytatta a játékot, és újabb bravúrokkal tartotta a csapatát.

Végül Olaszország 2–1-re nyert, de a meccs igazi győztese mégis Mircea David lett. A közönség felállva tapsolta meg, a játékosok és az újságírók egyaránt elragadtatással beszéltek róla. A világhírű Silvio Piola és az olasz sajtó „Il Dio”, vagyis „Az Isten” néven kezdte emlegetni Mircea Davidet. Vittorio Pozzo, az olasz válogatott legendás edzője, aki 1934-ben és 1938-ban is világbajnoki címhez vezette csapatát, a mérkőzés után így nyilatkozott: