Nem tudok egyetlen helyet vagy csapatot kiemelni, mert mindegyik más-más módon segített. Romániában és Magyarországon is több helyen játszottam, és mindenhol más kultúrával, más mentalitással találkoztam, ami segített abban, hogy jobb játékos és ember legyek.

– Ha visszagondolsz a kolozsvári évekre és a bajnoki címre, mi jut eszedbe elsőként? Milyen érzésekkel emlékszel arra az időszakra?

– Kolozsvár különleges hely a számomra. Ott nemcsak egy jó közösséget, hanem rengeteg életre szóló barátságot is szereztem, és olyan kapcsolatokat tudtam kialakítani, amelyekre remélem, hosszú távon is számíthatok. A szurkolók, valamint a jószívű emberek, akikkel találkoztam, mindig velem maradnak.

– Ha már a profi karrier utáni életnél tartunk, gondolkodtál már azon, mit szeretnél csinálni? Edzői ambícióid vannak, vagy más területen maradnál a sport közelében.

– Nem, edző nem szeretnék lenni. Meglenne rá az esélyem, de a sok utazás miatt sok fontos családi pillanatot veszít az ember, amiket később nem lehet bepótolni. Szeretnék viszont személyi edzőként dolgozni, ezzel népszerűsíteni a sportot és az egészséges életmódot Nagyváradon.

– Játszottál Magyarországon Jászberényben és Körmenden. Miben különbözött az ottani kosárlabda-kultúra az itthonihoz képest?

– A magyarországi szurkolói kultúra számomra teljesen más volt. Mindig érezni lehetett, hogy a nézők nagyon komolyan veszik a csapat támogatását. A hangulat, amit teremtettek, nagyon feldobott minket, buzdításuk hatalmas motivációt adott a pályán. Ha összehasonlítom a romániai csapatokkal, akkor úgy érzem, Kolozsvár, Nagyvárad és talán Nagyszeben képes hasonló élményt nyújtani a játékosok számára. Bár Magyarországon kisebb csarnokokban játszottam, a légkör mégis izzik – szinte tapintható a feszültség és a szenvedély.

– Mit jelentett számodra, hogy tavaly visszatérhettél szülővárosod csapatába?

– Nagyjából 13 év telt el azóta, hogy elkerültem itthonról, így a visszatérés hatalmas dolog volt számomra. Nagyon örültem, hogy végre sikerült hazajönnöm, hiszen már régóta folytak az egyeztetések erről, a döntésemben egyértelműen a családom és barátaim közelsége számított. Ugyanakkor furcsa érzés is volt, mivel az évek során kialakult egy stabil életünk a családdal, egyfajta megszokott rendszer, amihez tartottuk magunkat. Most, hogy visszajöttem, újra beléptek a képbe a baráti találkozók, közös programok, családi események, ehhez újra hozzá kellett szoknom.

– Hogyan fogadtak a csapattársak a visszatérésedkor?

– A csapattársak közül egyik sem nagyváradi, ám ennek ellenére sokukat ismertem már korábbról. Például Bobét (Bogdan Nicolescu) és Krist (Kris Richard) a válogatottból, illetve a többieket a román bajnokságból. Különösen Tarolis örült nekem nagyon, egyszer azt mondta, hogy már három éve várja, hogy visszajöjjek, mert tudunk keményen edzeni együtt és formában tartani egymást. Végül, de nem utolsósorban a masszőrt, Cristit (Cristian Dan) sem hagyom ki, aki azóta itt van, amióta megszületett a VSK.

– Nagyon izgalmas, ugyanakkor drámai döntőt vívtatok a Kolozsvárral. Hogyan élted meg ezt az ötmeccses sorozatot?

– Szerintem ez volt az elmúlt tíz év legszorosabb döntője.

A két csapat annyira hasonló tudással és felkészültséggel rendelkezett, hogy már nem volt igazán új taktika vagy húzás, ami meglepte volna a másikat. Inkább a hidegvér és az összpontosítás döntött. Ez az én véleményem, bár biztosan sokan másként élték meg. Ez a két hét olyan lázban tartotta a két várost, hogy télire talán nem is kell fűteni senkinek. Nagyon remélem, hogy a következő idények is hoznak ilyen szoros és izgalmas meccseket, mert ez a romániai kosárlabdának nagyon jót tesz.

– Mi játszódott le benned az ötödik meccs utolsó perceiben? Volt egy pillanat, amikor úgy érezted, hogy megvan a bajnoki cím?

– Az utolsó percekben minden a rutinról és a mentális erőről szólt. A kolozsváriak higgadtak tudtak maradni, mi viszont elkövettünk néhány hibát, amit ők könyörtelenül kihasználtak. Nem volt olyan egyértelmű pillanat, amikor azt éreztük volna, hogy megvan a bajnoki cím, végig kiélezett maradt a meccs.

– Mennyire segíti a román kosárlabda fejlődését egy ilyen szoros és magas színvonalú döntő?

– Ez a döntő valóban magasra tette a mércét. Ugyanakkor sajnos nehéz hosszú távon fenntartani ezt a szintet, mert a csapatok gyakran nem tudják megtartani azokat a játékosokat, akik idáig eljuttatták őket. Sok a változás a keretekben, és ez megnehezíti, hogy minden évben hasonlóan kiélezett párharcokat lássunk. Ennek ellenére ez a finálé jó példa arra, hogy ilyen színvonalon is lehet játszani Romániában.

Nem állítom, hogy a hangulat olyan szintű volt, mint a Panathinaikosz–Olympiakosz vagy a Zvezda–Partizan meccsen, de a légkör alapján ez a döntő simán befér egy európai top tízes listába.

– Mit üzennél azoknak a váradi szurkolóknak, akik az idény folyamán végig ott álltak mögöttetek?

– Nagyon szépen köszönjük, hogy végig kiálltak mellettünk. Tudjuk, hogy néha nem voltunk a legjobb formában, de számít, hogy ott voltatok. Remélem, a következő szezonban is együtt leszünk, és még többen jöttök buzdítani minket.