Az iráni hatóságok is megerősítették Ali Hamenei halálhírét
Az iráni hatóságok is megerősítették Ali Hamenei halálhírét

Fotó: Iranian Leaders Office Handout/EPA/Agerpres

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Teherán vasárnap megerősítette, hogy az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletében meghalt Ali Khamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A halálhírt előző este jelentette be Donald Trump Floridából, majd az iráni állami televízió is megerősítette. A Forradalmi Gárda „súlyos büntetést” ígért a felelősöknek.

Az iráni vezetés közlése szerint az ország 40 napos nemzeti gyászt hirdetett. A hatalom átmeneti irányítását egy háromtagú testület veszi át, amelynek tagjai az iráni elnök, az igazságszolgáltatás vezetője, valamint az Alkotmányőrző Tanács egyik képviselője.

A beszámolók szerint a támadás során több magas rangú tisztségviselő is életét vesztette, köztük a védelmi miniszter és a Forradalmi Gárda parancsnoka, valamint Khamenei lánya, veje és unokája, tájékoztat az Agerpres.

A támadás több mint 200 halálos áldozatot követelt a Vörös Félhold adatai szerint. Irán válaszul csapásokat mért Izraelre és több olyan arab országra, ahol amerikai katonai bázisok működnek. Az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács közleményben hangsúlyozta, hogy Khamenei „mártíromsága” egy új, nagyszabású felkelés kezdetét jelenti a „világ zsarnokai” ellen.

Korábban írtuk

Teheránban vasárnap reggel ezrek gyűltek össze, sokan könnyek között, iráni zászlókat lengetve és Amerika-ellenes, illetve Izrael-ellenes jelszavakat skandálva.

Ugyanakkor egyes beszámolók szerint az éjszaka folyamán voltak olyan utcai megnyilvánulások is, ahol taps és éljenzés kísérte a hír bejelentését.

Donald Trump elnök Truth Social oldalán washingtoni idő szerint szombaton kora este közzétett bejegyzésében a „történelem leggonoszabb emberének nevezte az iráni vezetőt”, akinek halála igazságot szolgáltat Irán polgárainak, az amerikainak és mindenkinek, akinek halálát az ajatollah vezette iráni rezsim okozta, írja az MTI.

Donald Trump bejegyzésében azt írta, hogy tudomása szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárda, a katonaság, valamint a további biztonsági és rendőrségi erők sok egysége nem akar harcolni, hanem élni kíván a számára felajánlott büntetlenség lehetőségével. Megismételte korábbi szavait, amelyek szerint „most büntetlenséget élvezhetnek, később csak halál lehet a részük”, és arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy álljanak a „hazafiak pártjára”.

Idézet
Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat

– hangoztatta.

Donald Trump bejegyzése szerint Ali Hamenei kiiktatása az Egyesült Államok hírszerzésének és az Izraellel való hírszerzési együttműködésnek köszönhető.

Idézet
Nem kerülhette el hírszerzésünket és magas fokú nyomkövető rendszereinket, és az Izraellel való szoros együttműködésnek köszönhetően nem tehetett semmit sem ő, sem a vele együtt megölt többi vezető

– fogalmazott az amerikai elnök, aki „vérszomjas gonosztevők bandájának” nevezte Irán eddigi vezetőit.

Az elnök ugyanakkor azt is világossá tette bejegyzésében, hogy az Irán elleni súlyos és célzott támadások megszakítás nélkül folytatódnak majd a jövő héten, illetve egészen addig, amíg nem sikerül elérni a célt, békét a Közel-Keleten és a világon.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben