Magyar Péter bejegyzésében azt írta: „hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet”.
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy az elnök feladata szolgálni és képviselni minden magyart.
– írta a miniszterelnök.

Fotó: Facebook/Polgár Judit hivatalos oldala
Magyar Péter emlékeztetett arra, hogy Polgár Judit a sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakítás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült.
– sorolta a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy néhány héttel ezelőtt Polgár Juditot tagjává választotta a Christ’s College (Cambridge-i Egyetem).
Mint kiemelte, Polgár Judit eddigi pályafutása mindig a teljesítményről szólt. A személyét övező elismerést nem politikai kötődésének vagy kapcsolatoknak, hanem kivételes tehetségének, szorgalmának, példátlan teherbírásának és a tisztességének köszönheti – mutatott rá Magyar Péter.
– méltatta Polgár Juditot.
„Személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést” – zárta sorait Magyar Péter.

