Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték azt a három személyt, akit egy 12 éves lány megerőszakolásával, illetve bűnrészességgel vádolnak. Az erőszaktevő a vád szerint fizetett két bűntársának, hogy hozzávigyék az intézetben élő lányt.
Jól haladnak a munkálatokkal a Fugyivásárhely Élesd felőli kijáratánál épülő közúti felüljárónál. Hamarosan önteni kezdik a három aszfaltréteget, körforgalmat alakítanak ki, kialakítják a bekötőutakat, felszerelik a világító- és biztonsági elemeket.
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint Margittán 90 százaléknál tartanak a kivitelezési munkálatokkal, míg Élesden 87 százaléknál. Közben épül egy ipari park Belényesben is, ott 40 százalékos a megvalósítási szint.
Előrelépés történt az élesdi gróf Batthyány családdal kapcsolatos emléktárgyak megmentésében és restaurálásában – tájékoztatta a Bihari Naplót Homonnai Gábor élesdi helytörténész