A rogériuszi piac és a vasúti híd között zajló sínfelújítási munkálatok miatt az augusztus 29–30-i hétvégén is villamospótló buszok fognak közlekedni Nagyváradon.
Egyre több váradi panaszkodik a közösségi médiában amiatt, hogy rendkívül balesetveszélyes este tíz óráig sötétben hagyni a várost. Az energiatakarékosság érve nem győzi meg őket.
A gyorshajtás miatt kiszabott bírságokkal a legtöbb sofőr tisztában van, viszont kevesebben tudják, hogy bizonyos esetekben a túl lassú haladásért is büntetés járhat Romániában.
Egy 62 éves férfi a Hunyad megyei Guraszáda (Gurasada) községből pénteken háromkerekű kerékpárral közlekedett az A1-es autópályán, Marosillye (Ilia) település környékén, hol a belső, hol a külső sávon, a forgalommal szemben.
A nagyváradi Jumbo–ERA bevásárlóövezetben avatnak fel hétfőn két közúti passzázst. A forgalmat 11 órától nyitják meg, ekkor adják át a két kereskedelmi övezetet összekötő gyalogos-aluljárót is.
Megdöbbentő eset történt Tulcea megyében: egy menet közben lévő járműből kiesett egy gyermek, az esetet egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség hivatalból indított eljárást a történtek miatt.
Megszűnhet a bírság azoknak az autósoknak, akik igazoltatáskor nem tudják felmutatni a jogosítványt vagy a forgalmi engedélyt, abban az esetben, ha a rendőr elektronikusan ellenőrizni tudja az adatokat.
A rossz útminőség, a magas baleseti kockázat és a gyakran kiszámíthatatlan közlekedési helyzetek miatt Románia Európa harmadik legstresszesebb országa a kezdő sofőrök számára egy friss nemzetközi felmérés szerint.
T9-es jelzésű villamospótló autóbuszok fognak közlekedni július 4–5. között, szombaton és vasárnap Nagyváradon, az Emanuel-templom és a vasúti híd közötti szakaszon.