Megérkeztek a virágkocsik augusztus 21-én, pénteken reggel Nagyváradra. A látványos kompozíciókat este nyolc óráig lehet megcsodálni a Szent László téren.
Háromnapos programsorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítás és az új kenyér ünnepét: augusztus 20–22. között a Magyar Kulturális Napok több programmal is várja a közönséget a város több helyszínén.
A Bihar Megyei Törvényszék melletti ügyészség vádat emelt két, időközben nyugdíjba vonult rendőrtiszt ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy személyes gépkocsik számára is ingyenes parkolóhelyet szereztek.
Tizenkét virágkocsi vonult végig az államalapítás ünnepén az 57. Debreceni Virágkarnevál útvonalán. A virágkocsik közül négyet augusztus 21-én Nagyváradon csodálhatnak meg az érdeklődők, majd a karaván Dél-Bihar magyar közösségeit érintve halad tovább.
A nagyváradi önkormányzat tájékoztatja a közlekedőket, hogy augusztus 24. és szeptember 4. között forgalomkorlátozásokra kell számítani a Püspöki/Matei Corvin úton a környéken zajló vasúti felüljáró munkálatai miatt.
A magyar történelem egyik legfontosabb és legrégebbi ünnepe augusztus 20., amely évszázadokon át változó tartalommal, de töretlenül őrizte Szent István király emlékét.
Augusztus 21-én egész nap szünetel a nagyváradi városháza működése az épület elektromos hálózatának korszerűsítése miatt. A parkolási platform már augusztus 20-tól nem lesz elérhető, a parkolóhelyek licitjeit is elhalasztják.
Újra bíróság elé áll az a 28 éves férfi, akit 2024-ben jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítéltek, amiért 14 késszúrással megölte édesapját egy nagyváradi tömbházban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Nagyváradon tartózkodott az Aradi úti alul- és felüljárók megnyitásánál, majd újságírók kérdezték a múlt hét végén Simina Tănăsescuval, a Román Alkotmánybíróság elnökével folytatott találkozójáról.
Emlékezetes pillanatokat hozott a Nagyváradon megrendezett U16-os kosárlabda Európa-bajnokság, amelynek izgalmas döntője méltó lezárása volt a tornának.
Nagyboldogasszony napján a nagyváradi római katolikus egyházmegye hívei is ünnepeltek. Az augusztus 15-én, szombaton este a székesegyházban bemutatott szentmise szónoka dr. Jaczkó Sándor, a Budapesti Görögkatolikus Parókia vezetője volt.
A nagyváradi Jumbo–ERA bevásárlóövezetben avatnak fel hétfőn két közúti passzázst. A forgalmat 11 órától nyitják meg, ekkor adják át a két kereskedelmi övezetet összekötő gyalogos-aluljárót is.
Idén is közösen ünnepli az államalapítást Nagyvárad és Debrecen. Ennek keretében négy virágkocsi érkezik a bihari megyeszékhelyre. A háromnapos ünnepség kenyérszenteléssel, táncelőadásokkal, koncertekkel és családi programokkal várja Váradon a közönséget.