A közlekedési rendőrök május 1-jéről 2-ra virradó éjjel több mint 160 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le egy országos akció keretében, amelynek célja az alkohol vagy tiltott szerek hatása alatt történő vezetés visszaszorítása volt.
A remíz környékén közlekedők április 30-án délelőtt könnyen meglepődhettek a fokozott rendőri jelenléten, a lezárt területen és a látványos beavatkozási jeleneteken.
Házkutatásokat tartott április 23-án a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni osztálya egy 51 éves margittai és egy 45 éves szentjobbi nő lakásán, valamint két magánorvosi rendelőben.
Személyi sérüléssel járó közúti baleset történt Nagyváradon, a Szent László hídon április 23-án 12.50 óra körül. A balesetben négy gépjármű és egy kismotor volt érintett.
Súlyos és sokakat felháborító ügy borzolja a kedélyeket Bihar megyében: a kisősi Alexandru Roman Általános Iskolában egy zaklatással vádolt tanár továbbra is taníthat, annak ellenére, hogy fegyelmi vétségek miatt már felelősségre vonták.
Két Bihar megyei sofőr hosszú hónapokra búcsút inthetett a jogosítványának, miután kirívó sebességtúllépéssel kapták el őket a rendőrök a DEx16-os úton, Nagyvárad közelében.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves Arad megyei férfit, aki a nyomozók szerint két éven át szexuális erőszakot követett el élettársa kislánya ellen.
Teljes felelőtlenségről árulkodó eset történt Bihar megyében: egy férfit videóztak le, amint egy kisgyermeket tart az ölében, miközben ATV-t vezetett a forgalmas 1-es országúton.