Új távlatok nyílhatnak Várad központjának szabadidős kínálatában, miután a városi tanács elfogadta a szervezett vízi programokat megalapozó együttműködési megállapodást.
A Kabos Endre Sport Diákolimpián több száz Bihar megyei magyar diák mérte össze tudását a Nagyváradi Sportiskolában, a Festum Varadinum programsorozatának részeként.
A piros-kékek új sportigazgatója sikeres játékospályafutást tudhat maga mögött, amelyet bajnoki címek, nemzetközi kupaszereplések és válogatott meghívók is fémjeleztek.
Az MSÚSZ életműdíját a Regőczy Krisztina, Sallay András olimpiai ezüstérmes és világbajnok jégtáncos páros vehette át a gála fővédnökétől, Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.
Nagyváradon rendezik meg október 25-én az Oradea Night Run (Nagyváradi Éjszakai Futás) nevű futóversenyt, tájékoztat közleményében a polgármesteri hivatal.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
Szeptember első napjaiban különleges élményben volt része több mint 30 gyermeknek és fiatalnak, akik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi szervezetének jóvoltából részt vehettek egy intenzív, de rendkívül élvezetes Háromtusa sporttáborban.