Birta: Súlyos tévedés azt sugallni, hogy Nagyváradon a románoknak bármi bajuk lenne a magyarokkal
Birta: Súlyos tévedés azt sugallni, hogy Nagyváradon a románoknak bármi bajuk lenne a magyarokkal

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nagyváradi premontrei rendház ügyét is érintette Florin Birta polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kijelentette: „súlyos tévedés azt sugallni, hogy Nagyváradon a románoknak bármi bajuk lenne a magyarokkal”.

Florin Birta polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján határozottan elutasította azt, hogy a premontrei rend kapcsán felmerülő konfliktusnak etnikai konnotációt tulajdonítsanak.

Idézet
Súlyos tévedés azt sugallni ebben a pillanatban a közvéleménynek, hogy Nagyváradon a románoknak bármi bajuk lenne a magyarokkal. Bebizonyosodott, hogy Nagyváradon mindig megfelelően éltünk együtt és együttműködtünk

– fogalmazott Birta, anélkül azonban, hogy megnevezte volna, kik fogalmaztak meg ilyen vádakat. (Mind Fejes Rudolf Anzelm apát, mind pedig a mellette kiálló hívek alapvetően vallási és jogi jellegű konfliktusként értelmezik a történteket, szerk. megj.). Az elöljáró elmondta: azt követően nyilatkozik az ügyben, hogy látta, hétfőn mintegy száz hívő vonult utcára a rendház tervezett kiürítése elleni tiltakozásként.

Korábban írtuk

Idézet
Senki nem fogja kiüríteni a templomot. Senki nem akarja sem az apátot, sem a hívőket eltávolítani a templomból. A templomra – még ha a román állam tulajdonában is van – nincs szükségünk a líceum felújításához

– emelte ki Florin Birta. A polgármester felidézte, hogy az Úri (Roman Ciorogariu) utcai épületkomplexum 2014 óta Nagyvárad önkormányzatának tulajdonában van, miután a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a román állam javára döntött egy, a premontrei rend által 2003-ban indított perben.

Idézet
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék határozata a román államnak ítélte a líceum épülete és a templom, valamint az ahhoz tartozó terület tulajdonjogát

– mondta a polgármester. Az ítélet után a város a maga nevére írta át az épület és a hozzá tartozó terület tulajdonjogát, kivéve magát a templomot, noha a bíróság ezt az épületet is állami tulajdonba vonta. Igaz, a sekrestyére már igényt tartott a polgármesteri hivatal, így azt is saját tulajdonába vette. Ez szinte lehetetlenné teszi azt, hogy a templomban normális körülmények között lehessen liturgiát tartani, amennyiben a rendnek a sekrestyéből is ki kell költöznie.

A polgármester kifejtette: a kilakoltatást egy későbbi időpontra halasztják, feltehetőleg a vakáció idejére, mert az apát által elfoglalt helyiségeket az iskola felől fogják megközelíteni.

Idézet
Van egy ajtó az iskola és az apát által elfoglalt helyiségek között. Elvben a vakáció idején fog ez megtörténni, hogy a végrehajtóval, a maszkos egységekkel és a csendőrökkel ne zavarjuk meg az iskola működését a kiürítés során

– fogalmazott Birta.

A Mihai Eminescu Főgimnázium, az egykori premontrei iskola felújítása kapcsán elmondta, hogy a beruházás hozzávetőlegesen 100 millió lejbe kerül. Ennek az összegnek a felét egy európai uniós projekt keretében vissza nem térítendő támogatásként kapják meg, a költségek másik fele pedig Nagyvárad önkormányzatának saját hozzájárulása. A kivitelezési közbeszerzési eljárás a pénzügyi értékelési szakaszban van. A pályázatra négy ajánlat érkezett, amelyeket műszaki szempontból már elbíráltak.

Idézet
A becslések szerint körülbelül két-három héten belül lezárulhat a közbeszerzési eljárás, így március végén kijelölhetjük a nyertest. Ha további óvások lesznek, két-három hónappal is elhúzódhat az eljárás, így valamikor júniusban kezdődhetne el a Mihai Eminescu Főgimnázium felújítása

– mondta Birta.

Az elöljáró kiemelte azt is, hogy az idők során a premontrei renddel és Fejes Rudolf Anzelm apáttal folytatott párbeszédkísérletek eredménytelenek maradtak.

Idézet
Már a közbeszerzési eljárás megindításától kezdve igyekeztem megbeszéléseket vagy találkozókat szervezni a premontrei rend képviselőivel, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást ennek a líceumnak a felújítására, amely annyira fontos az ott tanuló diákok számára. Nem sikerült egyetlen találkozót sem összehozni, több személlyel is egyeztettem, köztük Böcskei László római katolikus püspökkel is, kérve, hogy segítsen egy találkozó megszervezésében

– mondta a polgármester.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben