Beismerte tettét a rendőrök előtt a pelbárthidai gyilkosság gyanúsítottja, Bóné József-Zsolt, nem sokkal azután, hogy pénteken, több mint hatórás keresés után elfogták. A 39 éves férfit a bűncselekmény helyszínétől mintegy egy kilométerre találták meg.
Megsérült pénteken Szeben megyében egy másfél éves kislány, miután kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiesett a mozgó járműből – közölte a megyei rendőrség.
Többórás hajtóvadászat után elfogták a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken dél körül megölt egy 18 éves fiatal nőt Pelbárthidán. A büntetett előéletű Bóné József Zsoltot a gyilkosság helyszínének közelében találták meg.
Több órája nagy erőkkel keresik azt a férfit, akit a pelbárthidai gyilkossági ügyben gyanúsítanak. Paptamási polgármestere, Matyi Miklós elmondta: a keresésben több száz rendőr vesz részt, a hatóságok drónokat és helikoptert is bevetettek.
Egy nőt és két férfit 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek azzal a váddal, hogy ütlegeltek egy nagyváradi férfit, erőszakkal betuszkolták egy autóba, majd mezítláb, hiányos öltözetben magára hagyták Nagyvárad egyik külvárosi utcájában.
Balesettel indult a szerdai nap Nagyváradon. Május 6-án 9.22 óra körül jelentettek be egy közúti balesetet a 112-es segélyhívószámon, amiben két gépjármű volt érintett.
A tűz mintegy 14 hektáron pusztított, és végül több mint 13 órányi folyamatos beavatkozás után, május 5-én, kedden este 21.15 órakor sikerült eloltani, ám szerdán újabb területek gyulladtak ki.
Az elmúlt napokban több tűz is keletkezett a nagyváradi hulladéklerakónál. Legutóbb május 5-én, kedden délelőtt riasztották a helyszínre a tűzoltókat, mindössze fél nappal az előző esti tüzet követően.