A nagyváradi Jumbo–ERA bevásárlóövezetben avatnak fel hétfőn két közúti passzázst. A forgalmat 11 órától nyitják meg, ekkor adják át a két kereskedelmi övezetet összekötő gyalogos-aluljárót is.
Az orvosok egy 46 éves nagyváradi nő életét mentették meg egy olyan beavatkozással, amelyet Romániában most először alkalmaztak tüdőembólia kezelésére ezzel a technológiával.
Befejezéséhez közeledik a Nagyváradi Egyetem campusán épülő új bentlakás és diákkantin. A tervek szerint az új szálláshely október 1-jétől fogadhatja a hallgatókat.
Augusztus 17-től javítják a villamospályát Váradszőllősőn, a jövő hétvégén pedig Rogériuszon folytatódnak a munkálatok. Az érintett szakaszokon kétirányú villamos, illetve T9-es autóbuszok szállítják majd az utasokat.
Aki kivár a kárbejelentéssel, annak a betakarítás után még vissza is kell térnie a szántóföldre, a hivatalos jegyzőkönyv hiányában pedig egy későbbi támogatásból is kimaradhat.
Megnyerték a Lottó 6/49 történetének legnagyobb főnyereményét, több mint 10 millió eurót. A szerencsés szelvényt Nagyváradon adták fel, és mindössze 8,50 lejbe került.
Augusztus 14-én, pénteken 7 órától hivatalosan is megnyitják a forgalmat a Nagyvárad körgyűrűjén, a Váradot Félixfürdővel összekötő vasútvonal kereszteződésénél épült közúti felüljárón.
Már kezdik leszerelni az állványzatot a nagyváradi Szent László-templomról, ami jelzi, hogy hamarosan elkészül a felújítás. Várhatóan szeptember 20-án megáldják a megújult templomot.
A nagyváradi önkormányzat a múlt héten megkezdte a Dacia sugárút szélén, a fák között kialakított parkolóhelyek aszfaltjának feltörését. Új parkolóhelyeket alakítanak ott ki.