Biztonságban a megsemmisítésükre kijelölt helyszínre szállították a Galac területére lezuhant orosz drónmaradványokat, így a hatóságok engedélyezték a kitelepített lakosok hazatérését – közölte szombaton a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Nicușor Dan államfő pénteken, Európai Tanács informális ülésén való részvétele után kijelentette, hogy a közel-keleti feszültségek fényében „aggasztó középtávú kilátások” várhatók az üzemanyagválság tekintetében.
Házkutatásokat tartott április 23-án a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni osztálya egy 51 éves margittai és egy 45 éves szentjobbi nő lakásán, valamint két magánorvosi rendelőben.
Kétszáztizenhét embert evakuáltak szombat reggel Galacon (Galaţi), miután a környéken orosz dróntörmelékekre bukkantak – jelentette a román katasztrófavédelem (IGSU).
A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség arra figyelmezteti a lakosságot, hogy április 26-án, vasárnap 9 és 21 óra között sárga fokozatú riasztás lesz érvényben az erős szél miatt.
Márciusban 10,2 ponttal 38,2-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte pénteken a CFA Románia Egyesület.
A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség arra figyelmezteti a lakosságot, hogy április 26-án, vasárnap 9 és 21 óra között sárga fokozatú riasztás lesz érvényben az erős szél miatt.
Márciusban 10,2 ponttal 38,2-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte pénteken a CFA Románia Egyesület.
Nagyvárad április 25-én ünnepli az elektromos villamosközlekedés elindulásának 120. évfordulóját. Ekkor vált a jellegzetes csilingelés a város lüktetésének elválaszthatatlan részévé.
Az oktatási minisztérium a jövő héten megszervezi a próba-képességvizsgát a nyolcadikosok számára azokban az iskolákban, amelyek márciusban nem vettek részt az országos próbafelmérőn.
Ilie Bolojan kormányfő szerint a kétfordulós helyi választásokra való áttérés nem oldaná meg a helyi önkormányzatok problémáit, hangsúlyozva, hogy minden szavazási rendszernek vannak előnyei és hátrányai.
Három, szabadságvesztésre ítélt férfit fogtak el és börtönöztek be április 23-án Bihar megyében a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi nyomozó szolgálatának rendőrei.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény nem fog jövedelemcsökkenést okozni, hanem egyes jövedelmek fokozatosan emelkedni fognak a méltányosság biztosítása érdekében.
Az autósok csak néhány napig örülhettek a csökkenő, „olcsóbb” üzemanyagáraknak: a trend gyorsan megfordult, és péntek reggelre már minden töltőállomáson drágulás fogadta őket.
Idén januárban és februárban a nyers adatok szerint 3,1 százalékkal csökkent a gépjármű-kereskedelem forgalma 2025 első két hónapjához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.