Szabadkán rendezték meg a 17 éven aluliak számára kiírt Refik Memisevic-emléktornát.
A budapesti négyes döntőt június 6–7. között rendezik.
A Székelyhídi Sasok az Esküllő, míg a Bihar Juventus a Vársonkolyos vendégeként gyűjtötte be a három pontot.
Csűri Sándor legénységének már csak három pontra van szüksége a biztos bennmaradáshoz a hátralévő öt fordulóban.
A Biharszentandrási Crișul hazai pályán vereséget szenvedett a Kolozsvári Viitorultól, míg a Félixfürdői Lotus idegenben remizett a Máramarosszigeti VSK ellen.
A váradi kosárcsapat trénere csupán a második félidőben nyújtott teljesítménnyel volt elégedett.
Az egy pont ellenére a csíkszeredaiak átugrották a Galaci Oțelult, és feljöttek a tizedik helyre.
A nagyváradi kézilabdacsapat a sikerrel felugrott a tabella harmadik helyére.
Fordulatos mérkőzésen a Bihar FC 3–2-re legyőzte a Sepsi OSK-t a másodosztály csütörtöki játéknapján.
Az alapszakasz megnyerésének köszönhetően a váradi pólósok a rájátszás során végig élvezik a hazai pálya előnyét.
Jaizec Lottie minden bizonnyal kihagyja a Pitești Argeș elleni negyeddöntős párharcot.
A Partiumi Keresztény Egyetem csapata a második helyen zárta a selejtezőtornát.
A váradiak csapatkapitánya, Ioan Hora eltiltás miatt kihagyja a Sepsi OSK elleni mérkőzést.
A Padel Arénában rendezett versenyen a férfi és a női mezőnyben is izgalmas mérkőzések döntöttek az első három hely sorsáról.
A 61 éves szakember négyéves szerződést írt alá a Román Labdarúgó-szövetséggel.
A Sasok nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert, így két év kihagyás után ismét a negyedosztályban szerepelhetnek.
Az Unirea 25 ponttal a tizedik helyről várja a bajnokság hajráját.
A Nagyváradi VSK U kedvező helyzetből várja a rájátszást, hiszen az alapszakasz megnyerésének köszönhetően végig élvezheti a hazai pálya előnyét.