A kormány közleménye szerint Ilie Bolojan miniszterelnök az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy a minimálbér emelése védené ugyan a kisjövedelműek vásárlóerejét, de számos negatív hatása is lenne – írja az Agerpres.
Ezek között említette az inflációs spirált, valamint a kisvállalkozásokra nehezedő nyomást, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne a vendéglátóiparban, a bútoriparban és a könnyűiparban. Az állami szektorban a személyi kiadások növekedését vonná maga után az intézkedés – magyarázta a kormányfő.
Mint hangsúlyozták, az elmúlt négy évben 76 százalékkal nőtt a minimálbér, és egy esetleges újabb emelés kihatna a versenyszféra vállalatainak versenyképességére, munkahelyek megszüntetésére kényszerülne számos cég.
Ilie Bolojan az ülésen kijelentette, hogy a kormány megvizsgálja a társadalmi partnerek érveit, és még karácsony előtt dönt a jövő évi minimálbérről – áll a kormány közleményében.







