A román hírtelevíziók által megszólaltatott szakértők a bukaresti kormányválság elhúzódásával hozták összefüggésbe a lej mélyrepülését – írja az MTI.
Az euró/lej árfolyam azt követően lépte át az eddigi csúcsot, hogy a bukaresti parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn bejelentette: nem támogatja Siegfried Mureșan néppárti EP-képviselő kisebbségi kormányának beiktatását, így várhatóan a harmadik kormányalakítási kísérlet is meghiúsul.
Az eddigi legmagasabb euróárfolyam 5,2688 lej volt, idén május 6-án, miután a parlament megvonta a bizalmat az Európa-barát nagykoalíció Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette kormányától.
A mostani kormányválság előtti évben végig 5,1 lej alatt volt Romániában az euróárfolyam.
Az Economica.net gazdasági hírportál felidézte, hogy
Az euró/lej árfolyam – feltehetően a BNR árfolyamvédő intervencióinak köszönhetően – négy éven keresztül megmaradt közvetlenül a 5 lejes lélektani küszöb alatt, amit csak tavaly május 7-én lépett át, miután a megismételt elnökválasztás első fordulója nyomán kiderült, hogy nem a kormánypártok jelöltjének, hanem a függetlenként induló Nicușor Dan bukaresti főpolgármesternek kell megmérkőznie az államelnöki tisztségért George Simionnal, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjével.
A BNR munkanapokon a legaktívabb kereskedelmi bankok 11–13 óra közötti árfolyamjegyzéseinek számtani átlagaként állapítja meg a hivatalos devizaárfolyamokat, amelyet helyi idő szerint 13 órakor tesz közzé.

