Bihari Napló
A duális oktatást elősegítő konzorciumot alapítottak
Együttes ülést tartottak múlt pénteken a nagyváradi és a megyei önkormányzati képviselő-testületek a városháza dísztermében. A gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy voltak közös előterjesztések, melyekről egymást követően szavazott a két képviselő-testület, illetve önálló anyagok is.

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyik közös határozati javaslat egy partnermegállapodás aláírásáról szólt egy duális oktatási konzorcium létrehozása céljából. Ilie Bolojan megyei tanácselnök kifejtette, hogy a megyei önkormányzat, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Nagyváradi Egyetem, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, a váradi Traian Vuia és Mihai Viteazul műszaki kollégiumok, valamint az élesdi Alexandru Roman és a váradi Constantin Brâncuși szaklíceumok lennének a tagjai ennek a konzorciumnak, melyet azért alapítanának, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik eleget tesznek a munkaerőpiac elvárásainak. A megállapodás értelmében 15 éven keresztül a konzorcium gyakorlati képzést szervezne több szakmában különféle cégeknél, biztosítaná az érintett tanintézetek számára a szükséges didaktikai eszközöket, a humánerőforrást, a feltételeket a munkaegészségügyi és -biztonsági elvárások tiszteletben tartásához, a modern felszereltségű műhelyeket és akár külföldi tanulmányutakat is a diákok számára európai uniós tagállamokban. Az oktatási tevékenységek többségének helyszíne az a Ceyrat utcai komplexum lenne, melyet eredetileg a sajátos nevelési igényű gyerekek központjának terveztek, de aztán a duális oktatás szolgálatába helyezték. A felszereléseket pedig az országos helyreállítási alapból (PNRR) finanszíroznák.

Kéry Hajnal RMDSZ-es megyei tanácsos felszólalásában jelezte: „Ez a konzorcium egy duális oktatási központ létrehozásáért jön létre, azzal a céllal, hogy ezt a fajta oktatást minél hatékonyabban finanszírozzák és minél színvonalasabb körülményeket teremtsenek rá. Azok az iskolák viszont, amelyek ezen a listán szerepelnek, nem fedik le az összes olyan tanintézetet Bihar megyéből, ahol duális oktatás folyik. A gyűlés előtt egy-két órával felhívtam pár olyan magyar iskolát, melyek eleget tesznek a feltételeknek, és mint megtudtam, meg sem kérdezték őket, hogy részt akarnak-e venni ebben a konzorciumban. Ilyen például a borsi és a kágyai iskola, melyek szinte az elsők közt voltak, ahol a duális oktatást beindították. Olyannyira kimaradtak, hogy sem a megyei tanács, sem a helyi önkormányzat, sem pedig a tanfelügyelőség azon alkalmazottai részéről, akik tudtak erről, nem voltak megkeresve. A kérésünk ezért az, hogy bővítsük ki ezt a konzorciumot, mert jelen pillanatban mi így, ebben a formában nem tudjuk megszavazni”. Kérése azonban nem talált meghallgatásra a liberálisok részéről, így az előterjesztést eredeti formájában fogadták el.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben