Ciucur Losonczi Antonius
Margittán tartották augusztus 22–24. között az erdélyi magyar római katolikus nőszövetségek és oltáregyletek országos találkozóját. Ennek lezárásaként szerdán a résztvevők ellátogattak Nagyváradra, ahol megtekintették a püspöki palotában található egyházművészeti gyűjteményt Böcskei László megyés püspök és Lakatos Attila történész vezetésével.
Délben szentmisén vettek részt a székesegyházban, amelynek főcelebránsa és szónoka a váradi egyházmegye főpásztora volt. A szertartás végén a nőszövetségek képviselői ünnepélyesen megújították a fogadalmukat, a házigazdáknak pedig Darvas-Kozma József lelki vezető mondott köszönetet.
Az áldás előtt Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: örült annak, amikor Tóth Attila Levente margittai plébános jelezte számára, hogy a nőszövetségi tagok Nagyváradra is el szeretnének látogatni. Fontosnak nevezte, hogy ez a találkozó létrejöhetett és megköszönte mindazt, amit az egybegyűltek az egyházközségükért, a lelkipásztoraikért, a hívekért, a betegekért, a szegényekért tesznek. Annak szentelik ugyanis az idejüket, hogy Istennek és a felebarátiaknak szolgáljanak, s ezáltal tökéletesednek és gyarapodnak lelkiekben. Ugyanakkor pedig tanúságtevő életükkel építik, nemesítik a közösségeiket, hangsúlyozta a főpásztor, aki ezután üdvözölte, hogy a váradi, a szatmári és a gyulafehérvári egyházmegyék együttműködnek, hiszen – mint mondta – csak összefogással lehet a gyökerekből táplálkozva a jelenben helyt állni és a jövő építeni. Végezetül azt kívánta: térjenek még vissza Váradra, s ha turistaként érkeznek, zarándokként távozzanak.