„A mellrák már nem egyenlő a reménytelenséggel”

Közélet•Belföld•Gazdaság•Kultúra•Megyejáró•Kék hírek•Sport•Világ•Állás•Aprók•BN-Hetilap

Fotó:

Sok nő retteg a mellrák diagnózisától, amikor csomót tapint ki a mellében. Lapunk dr. Kollák Erzsébet sugárterápiás szakorvost és egy, a betegséggel sikeresen megküzdő hölgyet kérdezett arról, miért életmentő a korai felismerés, és hogyan segíthet a hit, a közösség és a kitartás a gyógyulás útján.

Szolár Éva

2025. október 20., 09:46

A laikus megfigyelés és az orvosi statisztikák egy irányba mutatnak: évről évre nő a mellrákos esetek száma, különösen a fiatalabb és középkorú nők körében.

A praxisomban is azt tapasztalom, hogy az érintettek köre egyre szélesebb

– mondja dr. Kollák Erzsébet onkológiai szakember, sugárterápiás szakorvos, aki szerint ez nem pusztán a diagnosztikai eszközök fejlődésének következménye, hanem a valós előfordulás is növekszik. Romániában évente mintegy tizenkétezer új mellrákos esetet diagnosztizálnak, miközben a szűrések aránya az uniós átlag alatt van.

A célcsoportba tartozó nőknek csupán néhány százaléka vesz részt rendszeresen ultrahangos vagy mammográfiás szűrésen. Sokszor a félelem, az időhiány vagy egyszerűen a bizalmatlanság tartja vissza a nőket, pedig a korai felismerés esélyt ad az életre

– figyelmeztet.

A korai felismerés és az életmód

A mellrák korai felismerése életet menthet, ezt nem lehet eleget hangsúlyozni

– mondja a doktornő. Tapasztalatai szerint az esetek mintegy hetven százalékát maguk az érintettek fedezik fel, legtöbbször önvizsgálat során. Fiatal korban, húsz és negyven év között az ultrahang a legalkalmasabb módszer, mivel a mirigyállomány sűrűbb, negyven év felett pedig a mammográfia válik elsődlegessé, amit sűrű emlőszövet esetén ultrahanggal egészítenek ki. A legújabb szakmai ajánlások szerint 18 és 35 éves kor között évente ajánlott emlőultrahang, akkor, ha panasz vagy családi előzmény áll fenn. Harmincöt és negyven év között az ultrahang mellé már társulhat mammográfiás vizsgálat is (különösen a veszélyeztetett csoportoknál), míg negyven és ötven év között évente, ötven és hatvankilenc éves kor között pedig kétévente javasolt a mammográfia elvégzése. Hetven év felett az orvos egyénileg dönti el, szükséges-e további szűrés, a beteg általános egészségi állapota és kockázati tényezői alapján.

A doktornő szerint fontos tudni, hogy bizonyos korcsoportokban az állami egészségbiztosító is fedezi a szűrést, főként, ha családi előzmény áll fenn. A vidéki térségekből – így Bihar megyében is – még mindig sokan vannak, akik nehezen jutnak el szakorvoshoz vagy szűrővizsgálatra.

A mammográfia során az emlőt rövid időre összenyomják, hogy a lehető legpontosabb képet kapják. Ez valóban lehet kellemetlen, de a vizsgálat csak néhány percig tart, és a fájdalom nem tartós. Sok nő semmilyen fájdalmat nem érez, mások enyhe nyomásként írják le, az eredmény viszont évekre biztonságot ad

– írja le a procedúrát.

A szakember hangsúlyozza, hogy a rendszeres orvosi kontroll mellett az életmódnak is döntő szerepe van a mellrák kialakulásának kockázatában. Bár az életkor és az öröklött genetikai hajlam nem befolyásolható, számos olyan tényező létezik, amelyre tudatos odafigyeléssel hatni lehet. A túlsúly például azért növeli a rizikót, mert a zsírszövet ösztrogént termel, ami serkentheti a hormonfüggő daganatok növekedését. A mozgáshiány szintén veszélytényező, ezzel szemben a rendszeres testmozgás igazoltan védő hatású: már heti 150 perc közepes intenzitású mozgás is jelentősen csökkenti a mellrák kockázatát.

Az alkoholfogyasztás is olyan tényező, amelyre kevesen gondolnak, pedig már napi egy ital is növelheti a kockázatot, a hatás pedig dózisfüggő. Ugyanakkor a hormonpótló terápia – főként a változókorban alkalmazott kombinált hormonkezelés – szintén fokozhatja a rizikót. A gyermektelenség vagy a késői első szülés (35 éves kor után) szintén kockázati tényező, hiszen a szervezet hosszabb ideig van kitéve a hormonális hatásoknak.

„Az életmódunk sokkal többet számít, mint gondolnánk”

– mondja dr. Kollák Erzsébet.

Ha odafigyelünk a testsúlyunkra, mozgunk rendszeresen, mértékletesen fogyasztunk alkoholt, és eljárunk szűrésre, máris rengeteget tettünk magunkért.

A szakember szerint a havi önvizsgálat, a tudatos életmód és a genetikai tanácsadás mind hozzájárulhat a megelőzéshez.

A mellrák nem mindig előzhető meg, de a kockázat csökkenthető. A legjobb védekezés az, ha komolyan vesszük a testünk jelzéseit, és nem halogatjuk a kivizsgálást. A legrosszabb döntés az, ha valaki félelemből nem tesz semmit.

A diagnózis közlése sem pusztán orvosi, hanem emberi feladat – vallja.

Mindig igyekszem fokozatosan, empátiával elmondani a hírt. Először a vizsgálati eredményeket ismertetem, majd finoman vezetem el a pácienst a diagnózisig. Ez sokkhatás, és fontos, hogy a beteg ne érezze magát egyedül. A mellrák ma már nem egyenlő a reménytelenséggel: a gyógyulás esélye nagyon magas, ha időben felismerjük a betegséget. A mi feladatunk, hogy ott legyünk a beteg mellett, és együtt menjünk végig ezen az úton.

Alternatív módszerek és az orvos–beteg párbeszéd ereje

Az alternatív kezelésekkel kapcsolatos tévhitek terjedése ma az egyik legnagyobb kihívás az onkológiában.

Az interneten és a közösségi médiában számtalan »természetes« rákgyógyító módszert hirdetnek, gyógynövényeket, diétákat, vitaminbombákat. Ezek sokszor reményt kínálnak, de nem ritkán megtévesztőek

– figyelmeztet a sugárterápiás szakorvos.

Amikor egy beteg alternatív módszerek iránt érdeklődik, nem elutasítással reagálok, hanem párbeszéddel. Fontos, hogy a páciens érezze: meghallgatjuk, nem ítélkezünk, de világosan elmondjuk, mi az, ami tudományosan megalapozott, és mi az, ami nem.

Saját tapasztalata szerint előfordul, hogy a betegek a közösségi médiában olvasott tanácsok hatására megszakítják a kezelést, vagy elutasítják a kemoterápiát.

Volt, aki hónapokkal később tért vissza, amikor a betegség már előrehaladottabb stádiumban volt. Ilyenkor a legnehezebb újrakezdeni.

A doktornő szerint az orvos feladata nemcsak a gyógyítás, hanem az edukáció is: segíteni kell a betegeket, hogy eligazodjanak az információáradatban, és megtalálják a valódi reményt a tudományban, az emberségben és a bizalomban.

„A mellrák korai felismerése életet menthet: ezt nem üres frázisként mondjuk”

– zárja gondolatait dr. Kollák Erzsébet onkológiai szakember és sugárterápiás szakorvos. „Ha egy nő időben elmegy szűrésre, akár 98 százalékos túlélési eséllyel is számolhat. Mert a legjobb orvosság a figyelem önmagunkra.” „Mint egy film, lejátszódott előttem, mi fog történni” A betegség felismerése – meséli lapunk olvasója, aki ma már túl van élete egyik legnagyobb küzdelmén – egy egyszerű önvizsgálat során történt.

Egészségügyben dolgoztam, volt rálátásom a dolgokra, és ez egészen más szemszöget ad. Amikor éreztem a csomót, szinte azonnal tudtam, hogy mi következik. Mint egy film, lejátszódott előttem, mi fog történni: a diagnózis, a kezelések, a bizonytalanság. Lepörgött előttem, hogy a procedúra talán végeláthatatlan lesz, ami végződhet jól és rosszul is, hamarabb vagy később.

A már felgyógyult rákbeteg felidézi, hogy semmilyen előjel – fájdalom vagy rosszullét – nem volt. A daganat hirtelen jelent meg, és szinte „hétről hétre burjánzott”. A családi előzmény is ott lebegett a tudatában: édesanyja is mellrákkal küzdött.

A diagnózis ledöbbentett, mégis tudtam, hogy nincs idő halogatni. Azonnal lépnünk kellett, kényszerhelyzetbe kerültem

– mondja. Az orvosi szakvélemény egyértelmű volt: kemoterápia, majd műtét és sugárkezelés.

A daganat nagyon gyorsan fejlődött, ezért a kezeléseket is előre kellett hozni, elsőként a kemoterápiát.

Fogcsikorgatva is megcsinálni a napi rutint

Megkezdődött a kemoterápia, annak minden velejáró bajával és rosszullétével együtt.

Elég jól viseltem – idézi fel olvasónk –, de a legnagyobb trauma, különösen a nők számára, a hajkorona elvesztése volt. Mindenki azt mondta, ez a legkisebb mellékhatás, hiszen visszanő, de az ember, amikor belenéz a tükörbe, és nem önmagát látja viszont, azt nagyon nehéz feldolgozni. Fizikailag is megváltozunk, ezt is apránként kellett megemészteni.

Bár a kezelések megkezdése után sokan feladják a korábbi ritmusukat, ő ragaszkodott a valósághoz és a régi életéhez.

Erősködtem, hogy megtartom a munkahelyemet, és dolgozok tovább. A hányingert és hidegrázást jól viseltem, de a munkát végül nem tudtam folytatni, annyira legyengültem fizikailag és pszichésen is. Elég volt a háztartás, ott viszont a legapróbb részletekig ragaszkodtam a napi rutinhoz: a kompótkészítéstől a lekvárfőzésen át az ingvasalásig mindent elvégeztem.

A kemoterápia háromhetenként ismétlődött, minden alkalommal nagy lelki erőt igényelt. Mivel egészségügyben dolgozott, sok ismerőssel találkozott a kezelések alatt is.

Nem volt olyan alkalom, hogy két-három ismerős ne ült volna ott. Ahelyett, hogy magamat sajnáltam volna, másokat kellett vigasztalnom. Folyton kérdezgettek: te hogy bírod, te mit tudsz erről? És ha épp nem ismerőssel beszélgettem, akkor a mellettem ülővel. Ez teljesen elvonta a figyelmemet a saját bajomról.

A kemoterápiás kezelések hosszú órákig tartottak, gyakran félnapos megpróbáltatást jelentettek.

A helyszín önmagában is nyomasztó: ott ülünk húszan a fehér székekben, látod, ahogy valaki rosszul lesz, elájul, alig bír kimenni az autóig, hogy hazavigyék. Ebben a környezetben kellett erősnek maradni.

Mégis, mindvégig önállóan járt be a kezelésekre, villamossal, és amint kijött az onkológiáról, gyakran bevásárolt a piacon.

Ragaszkodtam ehhez a gyakorlathoz, mert ha bírod, akkor fogcsikorgatva is csináld meg a napi rutint, egyébként elvesztél. Volt egy időszak, amikor nem jártam ki, és annak az lett a következménye, hogy már a gyalogátkelőn sem tudtam átmenni. Az eszünket helyre kell tenni.

Erőt a család, a barátok, a gyülekezet és a munkahelyi közösség adtak, de hálával tartozik orvosainak is.

A főnököm azt mondta: nyugodtan elmehetek, nem adják oda a helyem senkinek. Meg kell gyógyulnom, visszavárnak. Ez nagyon sokat jelentett. Erős közösségek tagja vagyok, ez tartott a felszínen.

A küzdelem során a legerősebb példa az édesapja volt.

Édesapám rokkant volt, de a rokkantsága ellenére szerzett egy kis tulajdont, dolgozott, megnősült, családapa lett. Itt jön a helytállás kérdése: minden nehézség ellenére csodálatos gyermekkort biztosított nekem, és előteremtett mindent, amire szükségünk volt, de a legtöbbet a szeretetből adott. Soha nem hallottam tőle olyat, hogy »nézz rám, milyen szerencsétlen vagyok, ezt nem tudom megtenni«. Mankóval is elkísért mindenhova. Ez adott erőt és példát a küzdelmemben.

Nem volt pillanat, amikor fel akarta volna adni. „Valahogy mindig erőre kaptam. Láttam, hogy a kemoterápia nem gyengít annyira, mint vártam. Nagyon jó erőnlétből és egészségi állapotból indultam, nem volt társbetegségem, ez sokat számított. Az Úr kegyelme folytán ezt megharcoltam!” A műtét – mondja – már nem volt olyan nehéz, mint a kemoterápia. „Úgy éreztem, ha az Úr ezen is átsegít, annak oka van. És így is lett. Azóta sok megpróbáltatáson mentem keresztül: el kellett temetnem apósomat, anyósomat, végül a férjemet is. De nem csak rossz dolgok történtek. Rengeteg kedves, felemelő pillanatot kaptam a gyülekezettől, a barátoktól és a családomtól.”

Az imádság és a közösség ereje megtart

Szerinte az első lépés a sokkos állapotból való kilépés. „Nem szabad elhanyagolni a betegségünket, és nem szabad beleragadni a félelembe. Vannak alternatív gyógymódok, de ebben az esetben meg kell bíznunk az orvostudományban. Az embernek keresnie kell a lelki támaszt és a célt: hogy a gyermekem, a családom, a szüleim miatt, de lépnem kell. Magányosan nem megy, közösséget kell találni.” Úgy véli, a közösség nem feltétlenül terápiás csoportot jelent.

Sokféle támogatócsoport, női kör, egylet létezik, sőt egy jó torna- vagy tánccsoport is csodákat tehet. Nekem erre nem volt szükségem, mert számomra elég volt a család, a gyülekezet és a munkaközösség. Ha az ember jól érzi magát valahol, az oldja a feszültséget, és könnyebben elviseli a megpróbáltatásokat.

Fontosnak tartja a mindennapi rutin megőrzését is. „Ha tudjuk, tartsuk meg a napi rutint, ez kapaszkodót ad. Nekem például fantasztikusan jót tettek a komolyzenei koncertek: annyira megnyugtattak, hogy minden alkalom lelki felüdülés volt.” „Amennyit adsz másoknak, annyit kapsz vissza” – vallja a mellrákkal csatát vívott hölgy. „Én a többszörösét kaptam vissza annak, amit másoknak adtam. Lehet, nem attól kaptam vissza, akinek adtam, de három másiktól igen.” A felgyógyult beteg szerint a gyülekezet és az imádság ereje nélkül nem jutott volna idáig. „Az imádságnak ereje van. Nem hiába írja a Szentírás, hogy szorgalmasan imádkozzunk. Az Úr kezében vagyunk, és ha ezt megértjük, minden más könnyebb lesz.”

A modern kezelések és a helyi betegút kihívásai

Az elmúlt években a daganatos betegségek terápiája látványos fejlődésen ment keresztül. A hagyományos kemoterápiák mellett ma már személyre szabott, célzott és immunterápiás kezelések is elérhetők.

A célzott terápiák a daganatos sejtek egyedi jellemzőit támadják meg, így kíméletesebbek a szervezetre. Az immunterápia pedig az immunrendszert segíti abban, hogy felismerje és elpusztítsa a rákos sejteket

– magyarázza az onkológiai szakember. Ezek a modern terápiák olyan biomarkerekre épülnek, mint például a HER2- vagy a PD-1 státusz, illetve a BRCA-génmutációk jelenléte. „A jövő kulcsa a kombinált, egyénre szabott kezelésekben rejlik. A kutatás ma már olyan irányokat is vizsgál, amelyek a test természetes védekezését erősítik, ez lehet a következő nagy áttörés az onkológiában.” Bihar megyében ugyan történt előrelépés az elmúlt években, de a hozzáférés még mindig nem egyenlő. Sok beteg számára a diagnózis csak az első akadály, a kezeléshez vezető út hosszú és türelempróbáló. „A molekuláris diagnosztika – amely nélkül ma már nem lehet célzott terápiát választani – gyakran heteket késik. Közben a beteg bizonytalanságban él, és minden nap számít. Ezért is volt nagy előrelépés, hogy 2025-ben a kormány elindította az ingyenes pszichológiai tanácsadást a daganatos betegek számára. Az ilyen intézkedések nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyítják.” A doktornő szerint a gyógyulásban a civil szervezetek és a sorstársközösségek szerepe is kulcsfontosságú.

Nagyváradon több olyan csoport működik, amely segít eligazodni a rendszerben, tájékoztatást ad a kezelésekről, és lelki támaszt nyújt. Ezek az önsegítő közösségek emberi arcot adnak a gyógyításnak. A betegek nem maradhatnak magukra sem a diagnózis pillanatában, sem a kezelés során, sem utána.

megelőzés mellrák elleni küzdelem tanácsok