A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint az intézmény szállítással foglalkozó osztálya az elmúlt napokban többször is ellenőrizte azt, hogyan zajlik a személyszállítás a megyében, pontosabban arra fókuszált, hogy az utasok mindegyikének van-e jegye vagy bérlete. A tárgyidőszakban, vagyis október 10–14. között 25 szabálysértést észlelt, s ennek megfelelően 25 bírságot rótt ki. Hetet ezek közül, összesen 6000 lej értékben, a gépjárművezetők kaptak, mivel nem adtak jegyet, tizennyolcat pedig a jegy nélküli utasok, őket egyenként 100 lejre büntették. A bliccelésért amúgy 100 és 500 lej közötti pénzbírság jár, de Vlad Gaje tanácsnok azt nyilatkozta, hogy egyelőre csak hozzá akarják szoktatni az utasokat, hogy ellenőrzik őket, ezért büntették tehát őket csupán a minimális összeggel. Úgy fogalmazott: próbálják tudatosítani bennük, hogy mindenki rosszul jár, aki bliccel, vagy megegyezikk a sofőrökkel, hogy olcsóbban fuvarozzák őket, mert ezáltal kevesebb lesz a cég nyeresége, és kénytelen lesz árat emelni, vagy megszüntetni az adott járatot, hiszen már nem rentábilis számára az üzemeltetése. Ugyanakkor tulajdonképpen a jegy vagy bérlet egy biztosítási kötvény is baleset, más testi sértés vagy a csomagok megrongálása esetén. Az ellenőrzések Nagyvárad kivezető útjain zajlottak, hasonlókra lehet számítani a közeljövőben is.