Bihari Napló
Böcskei László: A pünkösd egy jó történet
Böcskei László: A pünkösd egy jó történet

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

Három szentírási mondattal –„A Lélek a pusztába vitte”, „Egybegyűlve találtak minket”, illetve „Most merítsetek” – köszöntötte az ünneplőket Pék Sándor esperes-plébános. Az első az egyházmegye idei mottója, mely pünkösdkor különösen aktuális, hiszen a bérmálkozók a Szentlélek hét adományát – a bölcsesség, az értelem, a jótanács, az erősség, a tudomány, a jámborság és az istenfélelem – kapják. A második a plébánia 2024-es jeligéje, és az egységre is utal, ahogyan pünkösdvasárnap a hívek együtt vannak, hogy aztán a megbérmáltak is a gyülekezet aktív tagjai maradjanak. A harmadik idézet pedig a kánai menyegzőn hangzott el, amikor Jézus a vizet borrá változtatta. „Váljatok a kősziklából fakadó élő forrásvízzé, melynek semmi sem jelent akadályt, ha a hitünk gyakorlásáról van szó” – tanácsolta a tisztelendő a fiataloknak.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ezután mint a Székesegyházi Főplébánia lelkipásztora, Pék Sándor bemutatta a jelölteket a főpásztornak, akik előkészültek a megbérmálásukra, és a szentség kiszolgáltatását kérték. Tanúskodott ugyanakkor arról, hogy a jelöltek megfelelő hitoktatásban részesültek, a szentgyónás által előkészültek a bérmálás szentségének felvételére, és méltóak rá, hogy Krisztus harcosai közé sorolják őket. Ezt követően a megyés püspök kérdésére válaszolva a fiatalok kijelentették: tudják, mit cselekszik a Szentlélek bennük és általuk.

Elmélkedésében Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: szakemberek kísérletekkel bebizonyították, hogy egy jól elmesélt történet hatással van az agy működésére, abban az értelemben, hogy másképpen viselkedik, mint nyugalmi állapotban. Elképzeljük a cselekményt, szinte beleéljük magunkat, majd utána szívesen visszaemlékezünk rá. Egy jó történethez szükséges, hogy legyen egy főhős, egy alaphelyzet, egy konfliktus, egy  megoldás, és végül egy üzenet, melyet a befogadók hazavihetnek. Ebben a megközelítésben pedig a pünkösd egy jó és mélyreható történet, mely szembesít bennünket az élet valóságával, hogy rádöbbenjünk arra, hogy milyen kicsik tudunk lenni, ha csak magunkra támaszkodhatnánk. Ugyanakkor arra kapunk meghívást, hogy végigmenjünk a megtérés útján, és kiállva a hit próbáját, végül teret engedjünk a kibontakozásnak, az elköteleződésnek.

Fotó: Alexandru Nițescu

A pünkösdi történet főhőse pedig nem más, mint Krisztus. Az első részben az apostolok hirdették Isten csodálatos tetteit, hogy mindenkihez eljusson Isten szeretete, míg a második epizódban a feltámadt Jézus a tanácstalan tanítványokhoz megy, hogy bátorítsa őket. S így jutunk el egy alaphelyzetből egy konfliktuson (az apostolok lelkiállapota) keresztül a végkifejlethez, a megoldáshoz, vagyis az egyház születéséhez –  fogalmazott a főpásztor.

Fotó: Alexandru Nițescu

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben