A beszélgetés a Szentlélek által vezetett életút felé irányította a figyelmet: az ember végső céljára, az odavezető útra, és arra a hivatásra, amelyet a megbérmált fiatal keresztény felismerhet önmagában. E zűrzavaros időkben bizonyára sokak lelkében megszületik ugyanaz a kérdés:

Még ha sokszor belső szorongással tapasztaljuk is, hogy kérdéseink mintha válasz nélkül maradnának, újra meg újra meghívást kapunk arra, hogy önmagunkat és hivatásunkat új fényben szemléljük. A keresztre feszítés nagy kudarcának és kilátástalanságának legmélyebb pontjából ugyanis felragyog előttünk a feltámadás öröme, fénye és békéje.

„Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy királyunk győzelmét áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fény sugárzik rája.” (Exultet)

Húsvétvasárnap reggelének átélése azt jelenti, hogy felismerjük helyünket Isten tervében. A húsvéti történetet nem elég felidéznünk, és annak megelevenítése sem lehet önmagában elégséges: engednünk kell, hogy Isten nagy tettei személyesen is érintsék életünket, hiszen általuk az üdvösség egész világ számára felragyogott. Szent Máté evangélista a vigília szentmiséjének evangéliumában mintha éppen ezt a látásmódot hangsúlyozná.

A zsidó szokásnak megfelelően visszatérnek ahhoz a helyhez, ahol Jézust eltemették, őt, akit ismertek, hallgattak és követtek. Életük természetes része volt, hogy a halálban sem szűnnek meg közösségben maradni vele. Nem pusztán a szokás indította őket erre, hanem az a kapcsolat, amely táplálta bennük a reménység lángját.

A szentírási beszámoló szerint ezen a ponton egészen új történet bontakozik ki előttük: a ragyogó angyal Isten jelenlétének világába emeli az egyszerű embert, aki a sírhoz vezető úton még saját terheivel és fájdalmával volt elfoglalva. Nehéz a sírt lezáró kő, fájdalmas ez a találkozás, és mindaz, amit kegyelettel a meghalt Krisztus sírjánál elvégeznek, inkább a múlthoz köti őket, mintsem hogy a jövő távlatát nyitná meg előttük. Ezeket az asszonyokat, és a földhöz igazodó, és sokszor felemelkedni nem tudó embert ragadja meg Isten és emeli be a vele való közösség gyönyörű kapcsolatába.

Levetjük magunkról mindazt, ami sokszor észrevétlenül ránk tapad, s irányvesztetté, reménytelenné teszi életünket. Felfedezzük magunkban az új ember vonásait, azokat a jegyeket, amelyek keresztségünk pillanatától fogva Isten szeretetének vonzásába állítottak bennünket.

annak felismerése, hogy utunk további szakasza nem egy sötét sírhoz vezető gyászmenet, hanem az új találkozás örömét hordozza számunkra. Magunkra találni ebben a csodálatos világban, és magunkra találni abban a közösségben, amelyhez tartozunk, azt jelenti, hogy engedjük: Isten jelenléte sokféle sírunk árnyékából az új élet kezdetéhez vezessen bennünket.

Az ünnepi szentmise evangéliumában Szent János apostol számol be a hét első napjának eseményeiről. Itt is Mária Magdolna az, akit elsőként említ az evangélista, hiszen ő indul el elsőként a sírhoz. Az elmúlt napok történései bizonyára mélyen felkavarták a lelkét, és talán abban reménykedik, hogy Jézus sírjának közelében enyhül majd szívének fájdalma.

Azonnal Péterhez siet, és hírül adja: valami történt a sírnál, mert a nehéz kő már nincs a helyén. Mária Magdolna története itt még befejezetlen marad: eljut a sírig, de még nem látja a teljes valóságot, nem fogja fel a titok lényegét. Szavai azonban mozgásba hozzák a többieket, és elindulnak a hit útját, amint az evangélium tanúsítja: „Látta mindezt, és hitt”. Akikhez valamiképpen eljut az elmozdított kő híre, elindulnak a hit útján.

Mindannyiunk életében így bontakozik ki a húsvéti csoda: nem maradunk meg az elmozdított kőnél, az üres sírnál, hanem képessé válunk átengedni magunkat annak, ami ezután következik.

Húsvétvasárnap reggelének tapasztalata azt jelenti, hogy hiszünk az újrakezdés lehetőségében. Most, amikor oly sok a bizonytalanság körülöttünk, a
feltámadás eseménye és a róla szóló tanúságtétel egy új létrend kezdetét hirdeti a világnak: a világ sötétségét egyszer s mindenkorra elnyelte az üres sír világossága.

Kedves ünneplő testvéreim!

A múlt esztendőben, a szűnni nem akaró háborúk nyomasztó légkörében, a világ még az energiatartalékok jövője miatt aggódott. Azóta újabb konfliktusok támadtak, és ma már szinte világméretű fenyegetettségről beszélhetünk, amely az egész emberiséget veszélyezteti.

Amit az emberiség korábban tartalékolni igyekezett, az ma már csak egyre növekvő áron biztosítható. Ezért hangzik fel újra a kérdés: „Ki tud eligazítani bennünket ebben a világban?” Miként enyhíthető az a sok szenvedés, amely a világ konfliktuszónáiban oly sok embertestvérünket próbára teszi? És vajon eljöhet-e az idő, amikor világunk mindenki számára biztos otthonná válik: az igazságosság, a béke és a szeretet otthonává?

Az az egyszerű tény, hogy húsvétvasárnap reggelén ketten elindultak a sírhoz, már
önmagában választ ad kérdéseinkre, sőt, minket is a húsvéti esemény középpontjába helyez.

Inkább erősödjön bennünk az a lelki készség és a szent akarat, amely elvezet az üres sír csodájának tapasztalatára. Itt tud bennünk növekedni a hit, hisz amikor az emberi erő kudarcot vall, ott Isten ereje megmutatkozik, és a feltámadt Krisztus képes elhengeríteni a követ arról az útról, amely az igazi szabadságra vezet. Ebben a szabadságban felismerhetjük önmagunk igazi helyét, és felfedezhetjük a másik emberben is az Istentől kapott méltóságot, hogy békében és szeretetben éljünk egymással. Ez az az új rend, ez az a valódi folytatás, amelyre húsvét reggelének eseménye hívja az embert. Nemrég a szíriai keresztényekről volt egy adás a rádióban. Azt kérdezte a riporter, hogy „Hogyan tudnak megmaradni kereszténynek egy barátságtalan és ellenséges környezetben?”

Kedves ünneplő testvéreim!

Érintsenek meg bennünket is ezek az egyszerű, de igaz szavak. Legyen húsvéti ünneplésünk bátor elindulás a türelmes hűséggel vállalt tanúságtétel útján.

Legyen áldott alkalom arra, hogy egymással találkozva megsejtsük és megtapasztaljuk az élő Krisztus közelségét. Mert Ő az, aki eligazít bennünket a világ sokféle nagypénteki szorongása között, és Ő az, aki a remény húsvéti világosságát ajándékozza nekünk.

Kelt 2026 húsvétján

† Böcskei László
megyéspüspök