„Ott a kapám meg a biciklim, vigyétek haza!” – egy család története a határszökésekről
„Ott a kapám meg a biciklim, vigyétek haza!” – egy család története a határszökésekről

Fotó: Pixabay

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

1989 nyarán, fél évvel a romániai forradalom előtt O. Gy. úgy döntött, nem vár tovább. Egy üveg borral, kapával és biciklivel indult „kapálni” a borsi határra, majd a határőröket kijátszva átfutott Magyarországra. Egy héttel később a fia is követte.

A Ceaușescu-rendszer utolsó hónapjaiban egyre többen próbáltak megszökni Romániából, sokan a román–magyar határ mentén keresték a menekülés lehetőségét. O. Gy. történetét a neve elhallgatását kérő lánya, K. K. idézte fel a Bihari Naplónak, aki ma is élénken emlékszik arra a júniusi napra, amikor édesapja örökre elhagyta az országot. A ma már nyugdíjas hölgy elmondta: a munka mellett a kollektív gazdaságban is kellett dolgozni, különben az ember elveszíthette a saját földjét.

Idézet
„Telefonista voltam, de emellett kötelező volt dolgozni a kollektívában is. Ha nem mentél, elvették a kertedet, odaadták másnak. Az én kukoricaföldem a határ mellett volt”

– mesélte K. K.

A határ közelében lévő földet általában K. K. művelte meg, de 1989. június 17-én az édesapja felvette egyetlen szürke öltönyét, magához vett egy kapát, felült a biciklijére, és azt mondta a lányának, hogy kimegy ő megkapálni a kukoricát a borsi határba. Senki sem sejtette, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor családja Romániában látja.

Idézet
„Előző éjjel megivott egy liter rumot. Nem tudtam, mire készül. Csak egy szürke öltönye volt, abban jött. Azt mondta: megyek, megkapálom a tengeridet. Megsajnáltam, adtam neki még egy üveg bort. Beletette a szatyorba, vitte a kapát meg a biciklit, és elindult”

– idézte fel a lánya, aki csak délután értette meg, mi történt.

Éppen a munkahelyén volt, amikor az édesanyja hívta.

Idézet
„Gyere haza, fiam. Apád elment. Most küldtek mindenkit haza a határról.”

O. Gy. átszökött, a határ mellett ott maradt a kapa és a bicikli.

A történet részleteit később a falubeliektől és az öccsétől tudta meg.

Édesapja már napok óta figyelte a határőrök mozgását. Tudta, hogy a két katona mindig egyszerre indul el a két végpontról, félúton találkoznak, éppen az ő földjükön, ott elbeszélgetnek, cigarettáznak, majd helyet cserélnek és elindulnak a másik irányba. A férfi tehát kibiciklizett a határba, beszélgetésbe elegyedett a katonákkal, úgy tett, mintha nem találná a saját földjét. A földekre karók voltak leszúrva és azokra volt felírva a tulajdonos neve.

Idézet
„Játszotta a hülyét. Azt mondta az egyik katonának: nézze már meg ott a végén, jó kukoricában vagyok-e. A másiknak meg azt mondta: maga is nézze már meg a másik oldalon, az lenne az én földem? Egyik erre ment, a másik arra. Amikor a két katona eltávolodott egymástól, apám futásnak eredt, majd visszakiáltotta nekik: »Szevasztok, oláhok! Ott a kapám meg a biciklim, vigyétek haza!« A katonák már csak figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe. Nem célozták meg. Mire észbe kaptak, már átért, és bement az első házba, amit talált”

– mesélte a lánya.

„Gyere haza, mert elment az öcséd is”

A történet azonban itt nem ért véget. Pontosan egy héttel később ismét megszólalt a telefon K. K. munkahelyén. ű

Idézet
„Anyám csak annyit mondott: gyere haza, mert elment az öcséd is.”

A húszéves fiú ugyanazt a módszert alkalmazta. Egy alig tizennyolc éves lánnyal indult el, aki szintén menekülni akart. Hivatalosan ők is kukoricát mentek kapálni. A fiataloknak sikerült átjutniuk, és az öccse később azt mesélte: a magyar hatóságok visszavitték őket a határ közelébe, hogy megmutassák, hol és hogyan jöttek át, de nem toloncolták vissza őket Romániába. A fiú végül az édesapjához került. Először egy szolgálati lakásban éltek, később O. Gy. lakást vásárolt Magyarországon. A fiatalembert Kanadába vitte a sorsa, ahol ma is él.

A családban azonban volt még egy szökevény.

Idézet
„A bátyám már korábban megszökött Jugoszlávián keresztül. Három napot töltött egy szénakazalban.”

K. K. nevetve mondta: „szökevény család” az övé. Ő maga azonban Romániában maradt, és nem is gondolt szökésre soha. Édesapját csak jóval később láthatta újra.

Idézet
„Azt hiszem, egy év múlva kaptam útlevelet. Akkor átmentem hozzá, és mondtam neki, hogy hazahozom. Úgy éreztem, semmi értelme nem volt annak, hogy elment.”

O. Gy. azonban már új életet kezdett. „Már együtt élt egy asszonnyal, ott dolgozott tizennégy évig. Végül Kismarjában temették el” – idézte fel a lánya. A teljes család csak évekkel később találkozhatott ismét, amikor már a diktatúra összeomlott.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben