Ciucur Losonczi Antonius
Annak érdekében, hogy új befektetőket vonzzon, a nagyváradi önkormányzat bővíti a IV. számú ipari parkot úgy, hogy megvásárol több mint 27 hektárnyi területet a nagyvárad-szőllősi ortodox egyházközségtől a Corneliu Baba utca környékén. A vonatkozó határozati javaslatot múlt csütörtöki gyűlésén egyhangúlag megszavazta a városi képviselő-testület plénuma.
Az ezt megelőző sajtótájékoztatón ugyanakkor Florin Birta polgármester bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak egy lehetséges befektetővel, melytől a szándéknyilatkozat már megvan. A földvásárlás után a közvetlen tárgyalások is elkezdődnek, az invesztíció értéke közel 50 millió euró. „Fontos számunkra, hogy ebben az időszakban szabad telkekkel rendelkezzünk, melyeket a potenciális befektetők rendelkezésére tudunk bocsájtani, mert lennének, és nekünk ki kell használnunk ezeket a lehetőségeket” – fogalmazott az elöljáró.
A IV. számú ipari park jelenleg közel 6 hektáron terül el. A környéken közművesíteni fognak és utakat alakítanak ki. Az egyházközségtől megvásárolandó területet a Nagyváradot majdan Szentmártonnal összekötő terelőút határolja, a Nagyvárad és az autópálya közti út, valamint rá lesz csatlakoztatva a Nagyvárad és Arad közti gyorsforgalmi útra is. A telekért 5,4 millió eurót fizet az önkormányzat, három részletben: 1,8 millió eurót az adásvételi szerződés aláírásától számított 15 napon belül utal, a második részletet legkésőbb 2023. szeptember 15-ig, a harmadikat pedig 2024. szeptember 15-ig.