Bihari Napló
Búcsút tartottak a menedékházban
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

A Szacsvay Imre Általános Iskola udvarán található menedékházat évente egyszer nyitják meg, a június 26-i búcsúünnep alkalmával. A szentmise bevezető részében Szabó Ervin váradolaszi plébános azt kérte az egybegyűltektől: érezzék otthon magukat, majd arra hívta fel a figyelmet: Szent László király napjainkban is közbenjár értünk, óv bennünket és gondoskodik rólunk, hiszen például a nagy viharok, jégesők általában elkerülik Nagyváradot.

Nosztalgiazással kezdte elmélkedését az amúgy váradi származású Bodor Zoltán hegyköztótteleki plébános: felidézte, hogy nagyon sokszor látta jövet-menet a kápolna tornyát, s a jelen levő hívek közt is több régi ismerősét fedezte fel. Szabó Ervin atyával is sok szép közös emléke van, annál is inkább, hogy többször előfordult már, hogy egymáshoz közeli állomáshelyeken szolgáltak, és most is szinte szomszédai egymásnak a váradolaszi és a tótteleki plébániák.

 

Hangsúlyozta: az idő szalad, ezzel nincs mit kezdenünk, csak értékkel kell megtöltenünk, erre kell törekednünk. Haladunk életünk folyamán a Jóisten által kijelölt ösvényen, aki mindig velünk van. Barátságok szövődnek, támogatjuk embertársainkat, de sajnos az is előfordul, hogy eltávolodunk egymástól. Rohanunk, közösségek bomlanak fel, elsatnyul a lelki, szellemi élet. Szent Lászlótól több mint 900 évszázad választ el, rá azonban mégis büszkék lehetünk, mint példaképre tekinthetünk rá. És így tettek elődeink is, ezt bizonyítják a megmaradt képzőművészeti alkotások, de akár a templomok padjaiba bevésett régi üzenetek is. „Szent László kiemelkedett a küzdelemben, a harcban, ugyanakkor meglehetősen szelíd lelkületű ember volt. Elképesztően sok legenda szól róla, de talán ennél is fontosabb, hogy a magyar nép szívében mint példakép és közbenjáró maradt meg. Tudta, hogy meg kell ugyan védenünk mindazt, ami a miénk, de azért mások felé is nyitottnak kell lennünk. Megbocsátó nagylelkűségében is elsősorban a szeretetre koncentrált” – fogalmazott a tisztelendő.

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben