Varga Loretta, DT-alelnök
A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Diáktanácsa augusztus 26–28. között csapatépítő hétvégét szervezett Szalárdon. A program fő célja az volt, hogy egy összeszokott és jó csapatot kovácsoljunk össze. A háromnapos program alatt különböző csapatépítő játékokon, illetve képzéseken vehettünk részt, ezzel összerázva a volt tagokat és az új tagokat. Meghívott képzőink Dulău Dianna igazgatóhelyettes, Bíró Orsolya ifjúsági önkéntesekért felelős szakember és Boros Dóra korábbi DT-s voltak. Sok új információ és tudás birtokába kerültünk, ami a későbbiekben nagy hasznunkra válik. Diáktanácsunk vezetősége is készült remek játékokkal és feladatokkal, amiket közösen, együttműködve végre tudtunk hajtani. Fő célkitűzésünk teljesült, hiszen egy sokkal összeszokottabb csapatként távoztunk a csapatépítő hétvégéről. Izgatottan várjuk a 2022-2023-as tanévet, minden erőnkkel azon dolgozunk idén is, hogy iskolánk diákságának érdekeit képviseljük, illetve egyúttal sikeres, színvonalas és diákcentrikus programokat szervezhessünk.