Bihari Napló
EKE-kirándulás Hajdúszoboszlóra

Hajdúszoboszlóra szervezett az elmúlt szombaton kirándulást az EKE '91 Nagyvárad Fekete Irén vezetésével. A program változatos volt, lehetett fürdeni, várost nézni, Bocskai Múzeumot látogatni vagy elvegyülni a Márton-napi Libalakoma Fesztivál forgatagában. Kevésbé ismert, de Hajdúszoboszlónak váradi vonatkozású emlékhelyei is vannak: római katolikus plébániatemplomának például (ahol az 1970-es években Karol Wojtyla krakkói bíboros-érsek, a későbbi II. János Pál pápa is imádkozott) Szent László a védőszentje, illetve a 35 éves Bocskai Istvánt (akinek szobra és múzeuma is van Szoboszlón) Báthory Zsigmond fejedelem 1592-ben Várad főkapitányának nevezte ki, így lényegében az egész Partium ura lett.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben