Bihari Napló
Épül a váradszentmártoni körgyűrű

Ciucur Losonczi Antonius

A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak a váradszentmártoni körgyűrű építési munkálatai. Mint ismert, a beruházásra kiírt tendert a Contrucții Erbasu (fővállalkozó)–Drumuri Orășenești Rt.–Procons Group–Váhostav Sk. Konzorcium nyerte, mely bruttó 177,2 millió lej értékben tett árajánlatot. A terelőút Nagyvárad irányából megkerüli majd Szentmártont és Félixfürdőt, biztonságosabbá és gyorsabbá téve a tranzitforgalmat. 5,7 kilométer hosszú lesz, menetirányoként kétsávos és tíz méter széles. A befektetés feltételezi több mint két kilométer hosszú bekötőút építését is, valamint három méter széles kerékpárútét a körgyűrűvel párhuzamosan. A kiindulópontja a nagyváradi Hunyadi János utca, és létesül majd három híd, két felüljáró, egy viadukt és három körforgalom is. A nyomvonalon két felüljáró is épül: egy 430 méter hosszú a váradi körgyűrűvel való kereszteződésben és egy 720 méter hosszú a Püspökfürdő felé vezető út és a vasúti vágány kereszteződésénél. Ha nem lesznek jelentősebb problémák, a jövő év őszétől kezdve torlódásmentesen lehet haladni Várad felől Belényes és Déva irányába. A finanszírozást európai uniós forrásokból biztosítják a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014–2020 keretében.

Forrás: Bihar Megyei Tanács

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben