Bihari Napló
Felkerült a Sulyok István Emlékkápolna tornyára a csillag
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyházkerület létrejöttének centenáriumi évében, 2021 szeptemberében rakták le az alapkövet. Egy évvel korábban pedig a KREK szerződést kötött a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal a terület használati jogáról. Ez egy történelmi pillanatnak bizonyult, 30 évnyi sikertelen próbálkozás után. A munkálatok 2021-ben kezdődtek el, Némethy László mérnök tervei alapján, a romániai vallásügyi államtitkárság támogatásával, idén pedig folytatódnak: a belső, zárt tér mellett egy szép teraszos részt is kialakítanak. A beruházás több mint 1 millió lejbe kerül, újabb pályázatokat készítenek, illetve Magyarország Külügyminisztériumánál is van nyertes projektjük, közölte Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közigazgatási előadótanácsosa a témában az idén tartott egyik sajtótájékoztatón.

„Sok panasz érkezik a lelkipásztorok és a hívek részéről egyaránt, hogy gyakran méltatlan körülmények közt zajlanak a temetések. Jönnek-mennek az autók, nagy a zaj. Ez az emlékkápolna a temető központi helyén lesz, mégis egy csendes és méltóságteljes helyen, könnyen meg lehet majd találni” – fogalmazott akkor Farkas Zsolt. Hangsúlyozta: nem halottasházat építenek, hanem egy olyan helyet, ahol a feltámadás evangéliumában lehet majd megerősödni. Ezért nevezték el az emlékkápolnát Sulyok Istvánról, a KREK első, alapító püspökéről, aki a Rulikowski temetőben van eltemetve. Sulyok István kitartott az örömhír hirdetése mellett még akkor is, amikor minden a halálról és a csüggedésről szólt, hiszen Trianon után Partiumot leválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, és az Erdélyi Egyházkerülettel való egyesülés sem valósult meg.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben