BN-összeállítás
A nagyváradi önkormányzat 6,2 millió lej értékben sajátít ki 13.557 négyzetméternyi területet a Tompa Mihály utcán a West Market piac mögött, hogy az így megszerzett telken iskolát építsen fel. A múlt csütörtökön a helyi tanács által elfogadott határozat szakjelentésében az áll, hogy az iskolát 15.632 négyzetméternyi telken kívánják megépíteni, ebből mindössze 2073 négyzetméter a város tulajdona, a többi 13.557 négyzetméter magánszemélyek és egy jogi személy tulajdonában van. A határozattervezetet az RMDSZ-frakció ellenszavazatai mellett fogadta el a tanács, a szövetség már korábban bejelentette azt, hogy nem szavaznak meg olyan tanácsi határozatot, amely kisajátítással jár. Mint arról már beszámoltunk, az új, Tompa Mihály utcai tanintézményben ötven tanterem lesz, ezekből huszonkettőt az elemi iskolások, a többit az általános iskolások használhatják majd. A létesítményben lesz egy 150 férőhelyes étkezde is, továbbá laboratóriumok, sportterem, öltözők, és az iskolának saját tanmedencéje is lesz. Az új tanintézmény megépítése mintegy 76 millió lejbe, azaz körülbelül 15 millió euróba fog kerülni áfa nélkül, és a városvezetés uniós finanszírozást akar lehívni a projekt megvalósítására. Váradszőllősön az utóbbi években jelentős ingatlanfejlesztések zajlottak, aminek hatására sokan költöztek abba a városrészbe, így a meglévő tanintézmények már nem tudnak minden gyereket fogadni, ezért van szükség ott egy új tanintézmény felépítésére.






