Bihari Napló
Két kiállításmegnyitót tartottak az Euro Foto Art Kiállítóközpontban
Két kiállításmegnyitót tartottak az Euro Foto Art Kiállítóközpontban

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke megjegyezte: először fordul elő több mint ötven évet átfogó pályafutása alatt az, hogy csupán egy óra eltéréssel két fotókiállítást is megnyit. Az új székhely azonban- ahova a közelmúltban költöztek-, erre is lehetőséget nyújt. Szintén kuriózum, hogy az alkotó éppen a bemutatkozó tárlatához közeli napokban ünnepli a születésnapját, Tímár Zoltán ugyanis 1973. július 27-én született Margittán, ahol tanulmányait is folytatta, jelenleg a városi vízműveknél dolgozik. Tizenhat éve foglalkozik fotózással, olyan mesterek irányítása alatt sajátította el a fotózás művészetét, mint Pósán Lajos fotóművész és Papp Gábor festőművész. Nemrégiben lett tagja az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesületnek, illetve a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaságnak. Tóth István szerint a szerencsés környezetnek és a tehetségének köszönhetően figyelemre méltó alkotásokat készít, melyek bármely hazai vagy nemzetközi kiállításon bemutathatóak. Tímár Zoltán is kiemelte a mentorai támogatását, akik rengeteget segítenek neki, illetve mert sokat tanul tőlük. Jelezte, hogy a portréfotózás egy kicsit távolabb áll tőle, de próbálkozik vele, és családtagjait és ismerőseit azért már lefotózta. Inkább a tájképeket szereti, és a kedvelt témái közé tartozik a borongós idő, mert számára ez érdekesebb, mint például egy napfelkelte, vagy amikor hétágra süt a nap, magyarázta a fotóművész.

A második kiállítást már a Matei Stegerean Galériában nyitották meg: a Bihar Megyei Olaszok Egyesületével való partnerségében megvalósuló, Vatikán 2023 címet viselő tárlaton Csíki János fotói tekinthetők meg. A fotóművész kifejtette, hogy második alkalommal járt Olaszországban, de a tavalyi kirándulással ellentétben az idén már tudatosabban fényképezett, kereste a kínálkozó lehetőségeket. Megfordult nemcsak Rómában, illetve Vatikánvárosban, hanem Nápolyban és Assisiben is, és maradandó élményekkel gazdagodott.


Mindkét ünnepségen fellépett Thurzó Sándor József brácsaművész, a Duo Sola Fide Kulturális Egyesület tagja. A vernisszázsokon ugyanakkor az érdeklődők között az Euro Foto Art kiadásában megjelent albumokat sorsoltak ki. A Summit Agro Romania, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR- Visit Oradea) támogatásával megvalósult kiállítások néhány hétig a vár E épületének földszintjén tekinthetőek meg ingyenesen, a Tímár Zoltáné hétköznap 8-20 óra, míg a Csíki Jánosé 16-20 óra között. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben