Bihari Napló
Kezdődik az iskola, kezdődnek a közlekedési gondok | VIDEÓK
Kezdődik az iskola, kezdődnek a közlekedési gondok | VIDEÓK

Fotó: Nagy Noémi

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ahogy arra számítani lehetett, a hétfő reggeli iskolakezdés miatt megnövekedő autóforgalom fejtörést okozott az autósoknak Nagyvárad több pontján is.

Kezdjük egy pozitívummal: a Vitéz (Decebal) út és a Körös (Tudor Vladimirescu) utca kereszteződésében épített közúti aluljárónak valóban megmutatkozott a hasznossága, mert a reggeli órákban legalábbis fennakadás nélkül lehetett közlekedni a Vitéz úton, ami nagy szó, ha visszaemlékezünk a korábbi évek tapasztalataira, amikor is az iskolakezdéskor, meg általában csúcsidőben lépésben is alig lehetett haladni az Emanuel templom és a Decebal híd közötti szakaszon.

Ezzel szemben a Körös utcán már siralmas állapotok várták az autósokat ma reggel: egyrészt éppen a Vitéz úti aluljáró miatt az Oneștilor utca felől érkező autósok könnyen átjutottak a Vitéz úti kereszteződés alatt, de amint feljöttek a túloldalon az aluljáróból, máris kígyózó sor végén találták magukat, mert a forgalom beragadt a Körös utcai kis Szacsvay-iskoláig.

Az iskola környéki közlekedést nehezítették a rendre leálló autósok, hogy a gyerekek kiszállhassanak a járműből, illetve az, hogy a Körös utca és a Tímár (Plevnei) utca kereszteződésénél ígért körforgalom nem készült el iskolakezdésre, így a Tímár utca felől egyébként szintén szép számban érkező autók csak akkor tudtak rátérni a Körös utcára, ha az ottani sűrű forgalomban valamelyik autós megszánta, és engedte őket behajtani. Ami miatt persze szintén lassult a forgalom magán a Körös utcán.

Galéria

Fotó: Alexandru Nițescu

Kíváncsian várjuk, mennyire fog itt javulni a helyzet, miután elkészül a körforgalom. Sajnos a korábbi években tapasztalt fennakadások keletkeztek az Úri (Roman Ciorogariu) utcán és a Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utcákon is a délelőtti órákban, ez utóbbi helyszínen a véget ért tanévnyitó után a suliból kiözönlő gyerek- és felnőttsereg volt a közlekedési dugó egyik oka amellett, hogy ott amúgy is nagy szokott lenni a forgalom a tanév során.

A belvárosi szűk utcákban valószínűleg sosem lesz jobb a helyzet, amíg a szülők zöme ragaszkodni fog ahhoz, hogy autóval vigye gyermekeit iskolába. Mivel reggel és a kora délelőtti órákban nem jutottunk el a Fő utcának a vasútállomás és a Körös áruház közötti szakaszára, valamint a Sztaroveszky (Magheru) útra, ezért sajnos nem tudjuk megírni azt, hogy azon a fontos útvonalon miképpen bonyolódott a forgalom az iskolakezdés időszakában. Annyi bizonyos, hogy a déli órákban már zavartalanul zajlott ott a autóforgalom.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben