Bihari Napló
Klímavédelemről a prefektúra gyűlésén
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Ciucur Losonczi Antonius

Ezúttal nem szerdán, hanem péntek délelőtt tartotta úgynevezett kollégiumi gyűlését a Bihar megyei prefektúra, a megyeháza dísztermében. Dumitru Țiplea kormánybiztos köszöntötte a megjelent intézményvezetőket, majd dr. Sorin Șipoș történészprofesszor, a Nagyváradi Egyetem oktatója tartott egy rövid előadást Mihai Eminescu politikai és történelmi jellegű írásairól. 

Sorin Caba dandártábornok, a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetője a klímavédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ehhez alkalmazkodnunk kell mindannyiunknak, mert a hatásai megkerülhetetlenek. Ezért a belügyminisztérium az intézmények vezetőivel konzultált e témáról azzal a céllal, hogy aztán az önkormányzatokat is értesítsék arról, hogy milyen következtetésre jutottak, s meg tudják hozni a szükséges döntéseket annak érdekében, hogy a következő nemzedékek életminőségét kevésbé befolyásolják negatívan a környezeti változások.

A továbbiakban Dorin Corcheș, a Talajtani és Agrárkémiai Intézet Bihar megyei igazgatója az általa vezetett hivatal tevékenységét ismertette. 

A különfélék napirendi pontnál Dumitru Țiplea egy hamarosan hatályba lévő sürgősségi kormányrendeletet részletezett, mely az intézmények egymás közti, illetve a lakossággal való kommunikációját egyszerűsíti.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben